üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások
A BMW-vel rajtoltak Berlinben
Idén is sikerrel teljesítette a maratoni távot a BMW Berlin Marathonon a magyar SUHANJ! Alapítvány csapata, a BMW Magyarország támogatásával. A hétfős csapatból volt, aki először, többen már a sokadik maratoni távjukat teljesítették szeptember végén a világ egyik legnagyobb szabású futóversenyén, a 43. BMW Berlin Marathonon, ahol az időjárás igazán futóbarát, a közönség pedig különlegesen támogató és aktív volt.








Kálmán Nap Horpácson
A Mikszáth Kálmán Társaság és a Horpácsi Önkormányzat Kálmán Napi programot szervez pénteken (2016. október 14.) a Mikszáth Kálmán Emlékházhoz. A 14 órakor kezdődő rendezvényen köszöntőt mond dr. Kovács Anna, a Társaság elnöke valamint Molnár Zoltán polgármester, a Társaság tagja. Ünnepi beszédet mond dr. Praznovszky Mihály, a Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke.








Boldog gyűjtőszenvedély
Tegnap délután „90 éves a pengő, 70 éves a forint” címmel bélyeg-és érmekiállítás nyílt a József Attila Művelődési és Konferencia Központ (JAMKK) üvegcsarnokában. A tárlatot Salgótarján polgármestere nyitotta meg. Salgótarján. Fekete Zsolt beszédét az alábbi gondolatokkal kezdte: „gyűjteni valamit jó dolog. Erősíti pozitív tulajdonságainkat, hiszen figyelemre szoktat. Fejleszti rendszerező képességeinket, erősíti és nem utolsó sorban gazdagítja az ismereteinket.”








Kulturális élet a fehér bot nemzetközi napján
Az írás és az olvasás – bár az alapműveltség feltételei – egyre jobban háttérbe szorul. Különösen a látássérültek világában, ahol a Braille írás hagyományai kezdenek a feledés homályába merülni, köszönhetően a számítástechnika vívmányainak, a képernyő olvasó programoknak. A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete feladatának érzi többek között az olvasás és az irodalom népszerűsítését, valamint a Braille kultúra hagyományainak megőrzését a látássérültek körében. A Fehér Bot Világnapján a Braille írás és
Fogyatékos gyereket végképp nem fogad be senki
A fogyatékkal élő gyerekeknek alig van esélyük rá, hogy örökbefogadják őket. 2014-ben mindössze heten találtak így otthonra. Nevelőszülőkhöz ennél ugyan többen kerülnek, de az állam semmi plusz támogatást nem ad a feladatot magukra vállalóknak. Egy civil szervezet két éve próbál tenni azért, hogy minél több fogyatékkal élő gyerek nőhessen fel családban.








Közönségszavazás kezdődött a jövő év haláról
A Magyar Haltani Társaság honlapján a paduc, a halványfoltú küllő és a harcsa közül lehet választani. A kitüntető címet az a faj nyeri el, amelyik december végéig a legtöbb voksot kapja. Hasonlóan az eddigiekhez, most is három őshonos halunk között dől el a verseny. Egyikük az áramvonalas testű paduc, amely közepes és nagyobb folyóink szép hala. Táplálékát nagyrészt a víz alatti köveken és tárgyakon kialakuló élőbevonat adja, amely zömmel moszatokból








Programsorozat a tudatos civil szervezetekért!
Kedves Barátunk, nagy izgalommal vágunk bele újra a Civil Reggeli Programsorozatba. Várunk, hogy tarts velünk újra, vagy csatlakozz hozzánk, hogy együtt dolgozzuk fel az Célok, Víziók, Küldetés a Szervezet életében témát a Civil Reggeli Programsorozat első alkalmán, október 18-án 7:45-kor. Előadónk: Lévai Gábor – Civil Support Meghívott Civil Szervezetek: Deák Éva – Partners Hungary Alapítvány Sáhy Gábor – Cseriti Adománybolt
Pikáns ízektől a mérhetetlen jókedvig
Legtöbben bizonyára a karancslapujtői Duci Csapat Egyesület elnökeként ismerik Czakó Zoltánné, Mártit. Nem csoda, hiszen a megalakulásuk óta ő a csapat „motorja”. Kedvességét, vendégszeretetét és nem utolsó sorban csodálatos főztjeit messzi tájakon is emlegetik. Személyes és egyesületi élményeiről egyaránt örömmel, olykor-olykor a szemében egy kis könnycseppel – ami természetesen a meghatódottság könnye volt – mesélt nekünk.
A garantált sikerhez elég a szánk elé tartani
A Mosoly Világnapja alkalmából a szegedi Mosolykommandó Alapítvány mosolydoktorai rögtönzött látogatást tettek a Szegedi Gyermekklinikán, majd ezt követően a Gyermekpszichiátriai Osztályon.
Meghívó humánerőforrás menedzsment tréningre
A képzés célja, hogy a résztvevők megértsék: az emberi erőforrás-menedzsment azon funkciók kölcsönösen egymásra épülő együttese, amelyek az emberi erőforrás hatékony felhasználását segítik elő az egyéni és a szervezeti célok egyidejű figyelembevételével.
Nyolcmilliárdos támogatást kaptak a civilek
Nyolcmilliárd forint fölé emelkedett a civil szervezetek között szétosztható szja-felajánlás összege. 2016-ban 8 százalékkal több szja 1 százalékot juttattak a civilszervezeteknek az adófizetők, mint egy évvel korábban. Az erőteljes növekedésben a jövedelmek emelkedése és a felajánlással élő adófizetők táborának bővülése is szerepet játszott.








A vaddisznók Prágába készülnek
A kerekesszékes rögbi egyetlen magyar képviselője, a Wildboars csapat egy négynapos prágai versenyre készül, hogy hasonló szintű csapatokkal mérethesse meg magát. A nevezési díj 200 EUR, amit sajnos nem minden játékos engedhet meg magának. A torna teljes költsége mintegy 800.000 Ft, aminek a fele már megvan, de még ugyanennyire szükségük van ahhoz, hogy ott lehessenek és játszhassanak. Támogasd a magyar kerekesszékes rögbicsapat prágai részvételét!








Bűnmegelőzési előadás Salgótarjánban
A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület szervezésében 2016. október 12-én (szerdán) előadás lesz a József Attila Művelődési Központ Belső klubtermében. A rendőrség bűnmegelőzési szakembere 14 órától tart előadást illetve tanácsadást Mit tegyünk, tehetünk, hogy ne váljunk csalás áldozatává? címmel.
Civil szervezeteket támogatott az Auchan
Civil szervezetek támogatásával és színes családi programokkal ünnepelte országszerte a Szolidaritás Napját az Auchan október 5-én. Az áruházlánc mind a 19 áruháza és központi irodája ezen a napon adta át ünnepélyes keretek között adományait az Auchan az Ifjúságért Alapítvány “Együtt az Ifjúságért” pályázatának győztes szervezeteinek. Az idén 20 éves alapítvány 2016-ban összesen 170 000 euróval, vagyis több mint 50 millió forinttal járul hozzá húsz hazai társadalmi célú projekt megvalósításához.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
