üdvözöljük a

Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ

weboldalán!

Aktualitások

featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

199 alkalom, 884 tanóra, 16 488 felhasználó

Az Európai Unió Safer Internet Programjának hazai konzorciuma összesítette a 2016. I. félévi tevékenységét. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatóinak feladata és célja az internet biztonságos használatának tudatosítása. 2016 I. félévében 199 alkalommal 884 tanórát tartottak, összesen 16 488 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 13 922 fő – mellett 1317 szülőt és 1249 tanárt is sikerült elérniük, akiknek szintén tudtak hasznos

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Megjelentek az első 1%-os adatok a 2016-os rendelkező évről

Közlemény a 2016. rendelkező évben a magánszemélyek által érvényesen megjelölt, legalább 100,-Ft Szja 1%-os felajánlással érintett kedvezményezettekről Elkészítettük a 100 legtöbb 1%-ot gyűjtő civil szervezet listáját, az alábbi táblázatban ebből a listából is az első 20-at emeltük ki. Ismét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte a legtöbbet, 175 millió forintot.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Medve Jánosné fotókiállítása Salgótarjánban

Az érdeklődők 2016. szeptember 22-én (csütörtökön) 17.30 kezdéssel a salgótarjáni Fotóklub programjának keretén belül Medve Jánosné klubtársnak kiállítását és vetítését nézhetik meg. Helyszín: József Attila Művelődési Központ fotógalériája.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Előadás az elhízás és a divat diéták veszélyeiről

A salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban 2016. szeptember 20-án (kedd) 16 órai kezdettel „Túl-súlyos problémák” címmel tartanak előadást az elhízás és napjaink divat diétáinak veszélyei alkalmából. Az előadást a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Szervezete képviseli.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

„Digitális esély 2016” pályázat

„Digitális Esély 2016” címmel az idei évben is meghirdeti közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázat célja szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

Tovább olvasom »

Keresik az új Európa Alapítvány arcait

Az Új Európa Alapítvány 10 éve támogatja a sportolókat, művészeti és tudományos tehetségeket, valamint a beteg gyermekeket segítő civil szervezeteket. Ismerj meg közülük néhányat és szavazatoddal segíts eldönteni, kik legyenek az „Új Európa Alapítvány arcai”!

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Meghívó a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Koordinációs Tanácsának ülésére

Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Koordinációs Tanácsának ülése Időpont: 2016. szeptember 15.(csütörtök) – 10:00-14:00 Helyszín: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (1051 Budapest, Nádor u. 22.) Tervezett napirend: Határozatképesség megállapítása, emlékeztető készítő és hitelesítő megválasztása, a tervezett napirend elfogadása.

Tovább olvasom »

Bányászok napja Mátranovákon

Eljött a szeptember, ami nem csupán az őszt, a szüret időszakát jelképezi. Szeptember hónap mindenkori első vasárnapja a Bányász-napi megemlékezések országos időpontja, amelyhez számos település csatlakozik minden évben, emléket állítva saját bányászati történetének. 

Tovább olvasom »

Magyar agár nyert a kutyakiállításon

Salgótarján. Az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete vasárnap rendezte meg a Tóstrand területén, immár hatodik alkalommal, a salgótarjáni CAC nemzeti kutyakiállítást. Az eseményt Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere nyitotta meg. A helyszínház igazi strandidő társult, szerencsére a kiállítók és kutyáik a fák árnyékában hűsölhettek, amíg sor került a bírálatokra. A kutyák minősítése hét körben folyt, a nagyméretű show ringet pedig a használaton kívüli nagymedencében rendezték be az egyesület önkéntesei.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Együtt suhanni mindenkivel

Ősztől már iskolásokat is vár az ország első integrált akadálymentesített edzőterme, ahol sérült és egészséges emberek együtt mozoghatnak. A Suhanj Alapítvány országos hálózattá bővítené a kezdeményezést, ami Vácott és Szegeden máris követőkre talált. Lüktet a zene, az edző próbálja túlharsogni, osztja az utasításokat, a vendégek pedig – hisz ezért jöttek – izzadnak rendesen. Kranking edzést tartanak, vagyis csak a felsőtest izmait erősítik. Nem is tehetnek mást, többségük kerekesszékben végzi a

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Projektmenedzsment műhely az Európa A Polgárokért Programban

A Tempus Közalapítvány projektmenedzsment műhelyt szervez azon önkormányzatok és non-profit szervezetek számára, amelyek nyertes pályázatot valósítanak meg az Európa a polgárokért programban. A rendezvény célja, hogy a projektek hatékony menedzseléséről szóló tudnivalókkal és tippekkel segítse a projektkoordinátorokat projektjük sikeres megvalósításában.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Jótékonysági bált rendez a Hazafelé Alapítvány

A Login Autonom Kft. támogatásával idén 14. alkalommal rendez jótékonysági bált a Hazafelé Közhasznú Alapítvány 2016. október 15-én. A Csili Művelődési Központban évente megrendezett bál teljes bevételét a Hazafelé Nevelőszülői Hálózatban élő, gyermekvédelmi gondoskodásra szoruló kiskorúak családban történő nevelésére fordítják.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Civil CRM felmérés

Napjainkban a nagyobb civil szervezetek – de akár a kisebbek is – könnyen szembe kerülhetnek a felhalmozódó és nehezen kezelhető kapcsolati rendszer problémájával. A vállalati marketingben már régóta használatos CRM (Customer Relationship Management, azaz ügyfélkapcsolat-kezelő) folyamatok és rendszerek megkönnyítik az ügyfelekkel való kapcsolattartást, és ezáltal a kampányszervezést is, különösen az egyéni adományozók körében.

Tovább olvasom »

Palóc pálinka, bányászhagyomány

Péntek délutántól szombat délutánig tartó (2016. szeptember 9-10.) programsorozatot jelentett Salgótarjánban az idei Palóc Pálinka és Bányászhagyományok Ünnepe. Pénteken délután a Bányászati Kiállítóhely bányász emlékműjénél tartott koszorúzási ünnepség indította az eseménysort. Itt Fekete Zsolt, a város polgármestere úgy fogalmazott: Salgótarjánt a szénbányászat megjelenése és kiteljesedése indította el a városfejlődés útján.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Vadásznap a bika ravatalánál

Hubertus szentmisével kezdődött a Nógrád megyei vadásznap szombaton, 2016. szeptember 10-én, amelyet rendhagyó módon nem a helyszínen, a Várkertben felépített színpadon celebráltak, hanem a szécsényi római katolikus templomban. Ez évben már a jubileumi, 25. vadásznapot rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete (OMVK NMTSZ). A helyszínek szempontjából Szécsény a legkiválóbb lehet, hiszen a vadásznapok története során – 1994 és 2015 után, mely utóbbi országos vadásznap volt, –

Tovább olvasom »
adatbázisok

Adatbázisok

Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!

Tudástár

Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.

hírlevél archívum

Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.

Scroll to Top