Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2017. évi költségvetési támogatására

Határidő: 2017. január 15.

Megjelentek a nemzetiségek tevékenységének támogatására kiírt pályázatok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jövő évre kiírt pályázatok keretösszege 1,075 milliárd forint – jelentette be Soltész Miklós az országos szlovák adventi gyermektalálkozón, pénteken Pilisszentkereszten. Az idén ez a keretösszeg 945 millió forint volt.

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, négy kategóriában írtak ki pályázatot: nemzetiségi civil szervezetek működési támogatására, Magyarországon és az anyaországban megvalósuló táborok támogatására, az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések támogatására és a nemzetiségi kulturális kezdeményezések támogatására. A pályázatok beadási határideje 2017. január 15.

Az anyaországban megvalósuló táborok jelentősége óriási – mutatott rá az államtitkár -, ezért is fontos, hogy az erre fordítható pályázati forrás 2013-ról 2016-ra kilencszeresére nőtt, aminek köszönhetően több mint háromszorosára emelkedett a megvalósult táborok száma; 2013-hoz képest 2017-ben a táborokra fordított keretösszeg a tizenkétszeresére nőtt, azaz 30 millió forintról 360 millióra.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben erősödtek a magyar és szlovák politikai kapcsolatok, ezen belül különösen a kultúra és az oktatás területén, ami a két országot közösen erősíti.

A Pilisi Szlovákok Központjában tartott gyermektalálkozón az államtitkár a közösség megtartó erejére hívta fel a figyelmet, és kiemelte, hogy a szlovák nyelv és kultúra megőrzésével a magyar nemzet is gazdagodik.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke arról beszélt: fontos, hogy a kisiskolások elsajátítsák a szlovák nyelvet, a kötődést a szlovák közösséghez, hogy később – bekapcsolódva a szlovák tehetséggondozó programba – tanulmányaikat a két magyarországi szlovák gimnázium valamelyikében folytassák. Hozzátette: a tehetséggondozó program fontosságát jelzi, hogy az idei gimnáziumi elsősök több mint kétharmada ebből került ki.

A rendezvényen részt vett Rastislav Kácer, a Szlovák Köztársaság magyarországi nagykövete és Fuzik János szlovák nemzetiségi szószóló, az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke is.

A pályázati kiírás:

http://www.nonprofit.hu/palyazatok/Palyazat-nemzetisegi-civil-szervezetek-2017-evi-koltsegvetesi-tamogatasara

Forrás: kormany.hu

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Scroll to Top