Cirkuszt az iskolákba!

A Magyar Zsonglőr Egyesület szakmai napot tart, mely a Cirkuszpedagógia lehetőségei az iskolában – Út a közösségi fejlesztéstől a közoktatásig címet viseli. A rendezvényt 2017. március 23-án, csütörtök délután tartják az INspirál Cirkuszközpontban.

A zsonglőrködés testi és lelki fejlődésre gyakorolt pozitív hatását ma már senki nem kérdőjelezi meg. A nemzetközi és a magyarországi gyakorlat is számos alkalommal bizonyította, hogy hatékonyan fejleszti a motoros és a tanulási készségeket, a kognitív folyamatokat, valamint a társas együttműködési készségeket is. Ezért lenne fontos, hogy a cirkusz bekerüljön az iskolai nevelésbe.

2017. március 23-i szakmai napukra az innovatív módszerek iránt érdeklődő pedagógusokat várják egy közös gondolkodásra. Az esemény apropója a tanároknak szóló áprilisban induló képzés, mely után ők is beépíthetik a cirkuszpedagógiát szakmai eszköztárukba. A program keretében a Magyar Zsonglőr Egyesület bemutatja a közösségi fejlesztésben ’szociális cirkuszi’ módszerrel elért eredményeit.

A rendezvény programja:

13.00 Sajtótájékoztató a Magyar Zsonglőr Egyesület szociális cirkuszi munkájáról és közoktatás számára készülő kiadványáról.

13.30 Színpadi bemutató: fellépnek a pesterzsébeti és karancslapujtői szociális cirkuszi csoportjaink.

14.00 Játék: zsonglőr és más cirkuszi eszközök kipróbálási lehetősége.

14.30 Szakmai összefoglaló iskolai tanároknak valamint művészeti és élményalapú neveléssel foglalkozó szakembereknek a szociális cirkuszi módszertanról.

15.30-16.30 Workshop a résztvevők bevonásával a cirkuszpedagógia lehetőségeiről a közoktatásban.

Kérjük jelenléti szándékát előzetesen jelezze itt:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc1lBpCy0bivjadQnExjWNZSFkMNBBfByRWutUC6agfjdjTSw/viewform?c=0&w=1

Helyszín: Inspirál Cirkuszközpont, Budapest 1117 Sopron út 19/a

Az esemény Facebook oldala elérhető itt:

https://www.facebook.com/events/427200037616019/

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top