Családi Nap leukémiás és daganatos beteg gyerekeknek

Leukémiás és daganatos beteg gyerekeket nevelő családokat lát vendégül Sasvári Sándor színművész csömöri birtokán a hétvégi családi napon – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

“A Jászai Mari-díjas színművész a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány jószolgálati nagykövete, célja a kezdeményezéssel, hogy egy szép és gondtalan napot szerezzen a családoknak, akik így egy kicsit talán megfeledkezhetnek a betegség elleni küzdelemről” – hangzott el a műsorban.

Sasvári Sándor felidézte: a családi napot tavaly rendezték meg először, nagy sikerrel. Elmondta: egy lovas központban él, ahol 13 ló van, köztük két póni, elsődleges céljuk, hogy a lovakkal ismertessék meg a gyerekeket és élvezzék ezt a napot a társaságukban, de lesznek kézműves foglalkozások és bográcsozás is. Reggeltől estig mulatság, játékok várják a családokat, a központban a lovaglás és a lovak körüli teendők lesznek – mondta a művész, hozzátéve, hogy sétálnak velük, felülhetnek a lóra, simogathatják, pucolhatják, lefürdethetik őket.

A lovak közelségének terápiás, lélektani hatásáról szólva elmondta: óriási lehetőség, ha lovak közelében lehet egy gyerek és ez a beteg gyerekekre fokozottan érvényes, a lovakkal való foglalkozás nagyon jó hatással lesz rájuk.

“Mindent megteszek annak érdekében, hogy ezek a kisgyerekek a betegséget minél gyorsabban és minél könnyebben le tudják küzdeni” – mondta a művész, hozzátéve, hogy hatalmas szeretet és odaadás van a gyerekekben, és boldogok, hogy részt vehetnek egy ilyen eseményen, ezért szeretne a jövőben is minél többször ilyen programmal kedveskedni nekik.

Arról is beszélt, hogy a családokra nagy anyagi terheket ró a betegség, a kezelések, nagy szükségük van a segítségre. Mint mondta, Zsupos Sándor, az alapítvány elnöke az 1 százalékos felajánlásokkal, adományok gyűjtésével tud hozzájárulni a családok támogatásához.

A debreceni székhelyű, 1999-ben létrehozott Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány Magyarországon a leukémiás és daganatos gyermekeket gyógyító minden centrummal kapcsolatban áll. A centrumokban kezelt gyermekek részére a szülők kérésére segélyt biztosítanak az 1 százalékos felajánlásoknak és az adományoknak köszönhetően – olvasható az alapítvány honlapján.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top