Figyeljünk a járványos gyermekbénulás túlélőire!

figyeljunk

Találkozót szervez és – a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) támogatásával – könyvet ad ki a Magyar Polio Alapítvány a polio október 24-i világnapja alkalmából, hogy ismét figyelmeztessen: a járványos gyermekbénulás áldozatai közül több ezren élnek még Magyarországon, egyre súlyosbodó állapotuk igényli a magyar társadalom fokozott figyelmét és segítségét.

Október 24-e a gyermekbénulás elleni küzdelem világnapja (Polio World Day). Ehhez kapcsolódva jelentette be tavaly a WHO a gyermekbénulást okozó 2. típusú poliovírus felszámolását és poliovírus mentesnek nyilvánította Nigériát. Így a világon már csak két ország számít fertőzöttnek: Afganisztán és Pakisztán.

Az Európai Polio Unio (EPU) szintén a tavalyi világnap alkalmából sajtóközleményben méltatta a poliovírus végleges felszámolása érdekében végzett óriási munkát és nemzetközi összefogást, hangsúlyozva: figyelni és gondoskodni kell azokról, akik bármilyen okból nem tudtak az oltás védelmében részesülni, nekik ugyanis segítségre van szükségük ahhoz, hogy méltóságteljes és független életet élhessenek. Az EPU bejelentette, hogy a Rotary Akciócsoportjával együttműködve gyűjteni fogják a betegséggel kapcsolatos ismeretanyagot a polio túlélők javára és azok számára, akik a betegség utóhatásaként kialakuló posztpolio szindrómában szenvednek szerte a világon. Magyarországon több mint háromezerre tehető azok száma, akik a gyermekbénulás járványokat okozó poliovírus fertőzés következményeivel élnek.

A Magyar Polio Alapítvány, a MEOSZ támogatásával, a fenti célokat is figyelembe véve jelenteti meg a Polio 2.0 – Különös tekintettel a posztpolio szindróma kialakulására és kezelésére című könyvet a betegség magyar áldozatainak, családtagjainak és az egészségügyi szakemberek tájékoztatására. A kiadvány az elérhető (nyomtatásban vagy interneten már megjelent) szakirodalmi anyagokon alapul, célja, hogy laikusok számára is érthető módon segítse a betegségről eddig felhalmozott ismeretanyag terjesztését, különös tekintettel a polio túlélők panaszainak megértésére és kezelési lehetőségeire.

A könyvbemutatóra 2016. október 15-én (szombaton) 11.00 órától kerül sor egy polio világnapi találkozó alkalmával. A rendezvényen az érintettek végre kézbe vehetik a régóta hiányolt kiadványt és találkozhatnak a könyv szerzőjével is, aki nemcsak a hozzáférhető szakirodalmat tanulmányozta át, hanem a polio magyarországi történetével kapcsolatos információkat is összegyűjtötte és röviden összefoglalta.

A rendezvény helyszíne: Erzsébetligeti Színház, Harmónia terem (1165 Budapest, XVI. Hunyadvár u. 43/B.)

Forrás: beküldött hír

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top