Idén is Muzsikál az Erdő Eresztvényben

Immár 19. alkalommal várják az erdőjáró és művészetkedvelő látogatókat a “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatra, melyet idén kilenc helyszínen rendeznek meg július 2. és 10. között – olvasható a Muzsikál az Erdő Alapítvány közleményében.

Fotó: 3100.hu

Mint írták, az eseménysorozat fő célja, hogy az erdő, a zene, a művészet erejével környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítsa a résztvevőket. A “Muzsikál az erdő” értékei – köztük a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés – aktuálisabbak, mint valaha – fogalmaztak.

A szervezők idén is különleges erdei helyszínekre hívják az érdeklődőket, ahol a család valamennyi tagja találhat élményprogramokat, feltöltődési lehetőséget. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal rendelkező rendezvényen a résztvevők szakvezetéses erdei sétákkal jutnak el a klasszikus zenei és népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Emellett nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogramok, a helyi termelők bemutatkozása, illetve a fenntartható gazdálkodás jó példáinak bemutatása sem.

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok helyszínei: Pásztó – Mátrakeresztes, Salgótarján – Eresztvény, Szentkút, Szurdokpüspöki, Tar, Gyöngyöstarján – Fajzatpuszta, Gyöngyös – Sástó, Fülek, Gyöngyöspata – Nagyparlag.

A közleményben hangsúlyozták: napjainkban nagy szükség van a testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére, a közösségi élet újra indítására, erre pedig remek alkalmat kínál a “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozata.

Hangszerbemutató, erdei élményséta és Szalóki Ági koncert Eresztvényben

A “Muzsikál az erdő” helyszíne közül ezúttal sem maradt ki Eresztvény, ahol számos érdekes programmal és előadással várnak mindenkit július harmadikán, vasárnap. Az eseményhez kapcsolódva délelőtt kilenc órakor kerékpártúra indul Salgótarjánból, majd délelőtt 10 órától helyi termékeket ismerhetnek és kóstolhatnak meg a látogatók a Novohrad – Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontjánál. Az érdeklődők emellett kézműves foglalkozásokon, valamint az erdő és a víz kapcsolatával foglalkozó, interaktív előadáson is részt vehetnek.

Ugyancsak 10 órakor geológiai túra indul a Várberek-patak völgyébe Prakfalvi Péter, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusának vezetésével, ahol az egykori szénbányászat nyomairól, a völgyfejlődés szakaszairól és az “öregségi” víz titkairól is szó esik majd. A délelőttöt emellett kiállításmegnyitó, ringató és batyuszínház is színesíti majd. Déltől Birinyi József néprajzkutató tart interaktív hangszerbemutatót, míg egy órakor Szabó Lajos erdőmérnök vezetésével indul erdei élményséta.

A kulturális programok sorát délután fél háromkor nyitja meg Szalóki Ági és Kobza Vajk koncertje, mely után köszöntőt mond Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere. Négy órától a Szent Efrém Férfikar előadását hallhatják a vendégek, majd a napot este hat órakor a Kecskeméti Táncegyüttes előadása zárja.

A “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok programjairól további információt az eseménysorozat honlapján találhatnak az érdeklődők.

https://3100.hu/iden-is-muzsikal-az-erdo-eresztvenyben/

Scroll to Top