Ismét „Muzsikál az erdő”a hírös városban

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2018-ban a 15. évadára készül az ország három térségében. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban programja, melyet 2018. május 26-27-én rendeznek meg Kecskemét közelében a Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn. A rendezvény célja, hogy az erdő és a zeneművészet erejével a fenntartható, környezettudatos életvitelre buzdítsák a programok résztvevőit.

ismét muzsikál az erdő

A rendezvény május 26-án, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, a Ciróka Bábszínház és a Lóca Együttes műsora várja. A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatt szólal meg az In Medias Brass rézfúvós quintett magával ragadó hangulatú koncertje. A Zoord Zenekar egy olyan különleges zenei produkció, mely ősi hangszerekkel és emberi hanggal teremt csak rájuk jellemző zenei világot. A Fonó Zenekar a magyarság és a Kárpát-Medence népeinek zenéjét hozza el a Nyíri erdőbe.

Május 27-én, vasárnap különösen színes és gazdag gyermeknapi programokkal készülnek Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, bábelőadás, sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek, környezettudatos divatbemutató várja a gyerekeket és a családokat.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai szakvezetéses erdei sétákkal és kenuzással várják az érdeklődőket, a sportolni vágyókat pedig arra bíztatják, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre. Ezen a napon derülnek ki a „Muzsikál az erdő” 2018-as Gyermekrajz Pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból kiállítás nyílik. A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Csík János és barátai, Petruska, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény csak példás összefogás, együttgondolkodás eredményeként jöhetett létre. A rendezvény társszervezője a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Lakitelek Önkormányzata. Az összefogásban részt vett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., Kecskemét Város Önkormányzata, erdőgazdálkodók és környezetvédelmi szakemberek, művészek, iskolák, civilszervezetek. Résztvevők: a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola és az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola, a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a lakiteleki Szivárvány Óvoda, a Nagycsaládosok Egyesülete, az S.O.S Gyermekfalu, a Trizoli Jótifuti Egyesület, a Kecskeméti Kerékpáros Klub, a CSAK Alkotó Csoport.

Program: 2018. május 26., szombat

Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét – Hetényegyház

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő

Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com

10.00-tól helyi termékek bemutatója és vására

10.00 – tól gyerekfoglalkozások

Vackor Vár Erdei Iskola

Bábika Játszóház

Lovagoltatás, lovaskocsizás

Íjászat

10.00 „Muzsikál az erdő” kiállítás megnyitó a 2017-es Fotópályázat nyertes képeiből.

Megnyitja: Koczka Zoltán, a KEFAG Zrt. vezérigazgató-helyettese

10.30 Ciróka Bábszínház: „Medve-ének”

11.30 Erdei gyermekkoncert: a Lóca Együttes interaktív zenés műsora

12.15 – Az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola (Kecskemét) tanulóinak koncertje

13.00 Erdei séta népzenei meglepetésekkel. Téma: A fenntartható erdőgazdálkodás, az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Vezeti Madácsi Sándor és Szabó Lajos. Közreműködik: Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. munkatársai

14.30 Erdei koncert (Millenniumi Hársfakör)

Köszöntők

Fellép: In Medias Brass rézfúvós quintett. Művészeti vezető: Bazsinka József

Zoord zenekar – Művészeti vezető: Szilágyi Áron

Fonó Zenekar – Művészeti vezető: Dr. Agócs Gergely

2018. május 27., vasárnap

Helyszín: Lakitelek – Tőserdő (Holt-Tisza part, szabadstrand)

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő.

Jelentkezés: Kecskeméti Kerékpáros Klub: Molnár Zoltán, chase5000@freemail.hu

10.00-tól helyi termékek, Nemzeti Parki Termék védjegyes termékek bemutatója és vására;

Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozott Egyesület bemutatkozása, az általuk készített termékek kiállítása és vására.

10.00-tól gyermekprogramok:

Bábika Játszóhá

Természetismereti játszóház (érzékszervi játékok, óriás puzzle)

Sárkányeregetés (S.O.S: Gyermekfalu)

Nagycsaládosok Egyesületének kézműves programja

Lovagoltatás, lovas kocsizás

Ringató

CSAK Alkotócsoport (Lakitelek)

10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi értékeink. Vezeti: Bártol Réka, környezeti nevelő és Bártol István, természetvédelmi őr (KNPI)

10.00-12.00 Erdei rovarcsodák. Vezeti: Enyedi Róbert, zoológus (KNPI)

10.00, 13.00, 15.00-tól Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Vezeti: Gilly Zsolt. környezeti nevelő (KNPI).

10.30 Kiállítás megnyitó és ünnepélyes eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” 2018-as Gyermekrajzpályázatának nyertes rajzaiból.

Kiállítás a 2017-es „Muzsikál az erdő” Fotópályázat nyertes képeiből

11.00 Erdei koncertek

A lakiteleki Szivárvány Óvoda néptánccsoportja

A Csörömpölők Együttes interaktív zenés műsora. Művészeti vezető: Nádudvari Róbert

13.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak néprajzi meglepetéssel. Téma: Természeti kincsek a Tőserdőben, fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti Szabó Lajos

13.30 A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola ütős tanszaka. Művészeti vezető: Palotás Gábor. Közreműködik: Matthew Andreini (Amerikai Egyesült Államok, University of Northern Iowa)

14.00 Batyu Színház – „Az elvarázsolt fazék” című előadá

15.00 Családi, erdei divatbemutató a környezettudatosság jegyében – Réthy Fashion

15.30 Petruska

16.30 Erdei koncert Tőserdő faóriásai alatt az Összetartás emlékplakettnél.

Köszöntők

Csík János és barátai a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral. Karmester: Gerhárt László

18.00 Erdei néptáncbemutató és táncház. Fellép: Kecskemét Táncegyüttes. Művészeti vezető: Lukács László

19.00 Tábortűz

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

www.muzsikalazerdo.hu

https://www.facebook.com/muzsikalazerdo/

További információ: Szabó Lajos, Muzsikál az erdő Alapítvány, 30/298-1302

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

 

Scroll to Top