Megérkezett megyénkbe a ” Betlehemi Láng”

A Mátranováki Nyugdíjas Klub közreműködésével megérkezett térségünkbe a Betlehemi Láng. Nógrád megyében Mátranovák, Nagybárkány, Nemti és Pásztó településeken lehet hozzáférni. Így bárki, aki szeretné, otthonába viheti az „égő szeretetet”.

A Betlehemi Láng Gödöllő település közreműködésével jut el évről-évre Magyarországra. A kezdeményezés 1986-ban, Ausztriából indult. Azóta minden évben, advent kezdetén Betlehemben, a Születés Barlangjában ünnepélyesen meggyújtanak egy gyertyát, amelyet azután az osztrák televízió és légitársaság segítségével Bécsbe szállítanak. Ausztria fővárosában pedig az Osztrák Cserkészszövetség által rendezett istentiszteleten a környező országok cserkészei átveszik a lángot, s elviszik azt saját hazájukba is.

A Születés Templomából Bécsbe vitt lángot Jenei László gödöllői önkormányzati képviselő hozta Magyarországra. A kilencedik alkalommal rendezett „lángátadó” ünnepséget Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezésében bonyolították december 11-én, a város főterén. Az ország számos pontjáról érkeztek polgármesterek, városi delegációk, akik továbbvitték a lángot, hogy átadhassák településük lakóinak, s hogy ezzel a „betlehemi fényt” vigyék otthonukba karácsonyra. Nógrád megye négy településére: Mátranovákra, Nagybárkányba, Nemtibe és Pásztóra a Mátranováki Nyugdíjas Klub néhány tagjának közreműködésével jutott el a láng.

Mátranovákon ideiglenesen a művelődési házban helyezték el a lángot, végső helyére, a település templomába a hétvégén kerül. Bodor Ernőné polgármester lapunk megkeresésére elmondta, nagyon örül, hogy van egy ilyen aktív egyesület a településen, amely ötleteivel, programjaival gazdagítja Mátranovák közösségi, kulturális életét.

– A „Szeretet Lángja” kitart, jut belőle mindenkinek, jöjjenek hát minél többen, akár a környező településekről is és vigyék azt haza otthonukba! – hívta fel mindenki figyelmét Bodor Ernőné.

Farkas Attila, Pásztó alpolgármestere köszönetét fejezte ki a klub felé a pásztóiak nevében, hogy a lelkes mátranováki csapat közbenjárt azért, hogy a városházán elérhető legyen a Születés Barlangjából útra kelt szeretet lángja.

Nagybárkányba idén először jutott el a láng. Dombóvári Edina, az Árpád-kori falu polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy elfoglaltságai miatt – sajnos – személyesen nem tudott jelen lenni Gödöllőn a „Betlehemi Láng” átadó ünnepségén. Azonban elárulta, hogy a Mátranováki Nyugdíjas Klub közvetítésével megérkezett a nagybárkányi önkormányzatra a lángocska.

– Ez a gesztus különösen megtisztelő számomra, mert látom a Mátranováki Nyugdíjas Klub vezetőjében, Chrudinák Alajosnéban az emberek felé áramló szeretetet. Számomra nem az ajándék a legfontosabb az ünnepi időszakban, hanem a szeretet, az év közbeni nagy beszélgetések, az összetartozás. Úgy gondolom, hogy ebben az elanyagiasodott világban nincs is másra szükségünk, mint a Szeretet Lángjának fölélesztésére – fejtette ki a polgármester, aki munkatársaival együtt különös odafigyeléssel felügyeli a lángocskát.

– Nem is kívánhatok mást a településemnek, csak azt, hogy ezt a lángot őrizni tudjuk, vigyázzunk rá, és tovább adjuk egymásnak. Gyújtsuk meg egymás szívében a mára majdnem kialvó kis parazsat, hogy ismét melegedni tudjunk majd a tűz mellett! E kis községen egymásra vagyunk utalva, és a láng talán összehozza az egymástól elidegenedett embereket is. Bárki, aki betér a hivatalba – s jelzi szándékát – egy gyertyával a kezében, az vihet otthonába a szeretettől és békétől izzó betlehemi lángból – mondta lapunknak Dombovári Edina polgármester. Mi sem bizonyítja jobban a láng iránti érdeklődést, minthogy beszélgetésünk ideje alatt is betértek a hivatalba, hogy hazavihessenek egy parázsnyit az isteni békével megáldott lángocskából.

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top