Melegséget! Gyomorba és szívbe is!

A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, illetve a Csarnok- és Piacigazgatóság immár hagyománnyá vált ételosztást szervezett a piac belső udvarán pénteken, 2016. december 16-án.

Salgótarján. A helyszínen Szilágyi Leonóra, a szervezet megyei igazgatója lapunk elmondta, hogy karitatív szervezetként nagyon fontos számukra az, hogy melegséget gyújtsanak az emberek szívében, valamint az emberek gyomrába is főtt étel kerülhessen kezdeményezésüknek köszönhetően. A szervezet a megyében élő szegényeknek, hajléktalanoknak, illetve szociálisan rászorulóknak babgulyást, beiglit, narancsot és szaloncukrot is kiosztott az eseményen. A megyei igazgató megosztotta velünk azt is, hogy körülbelül 200-300 adag ételt tudnak majd kiosztani a helyszínen. Abban, hogy az étel elkészülhessen különböző vállalkozók – például a Friss Cipó –, valamint magánszemélyek is közreműködtek, és segédkeztek.

Az étel kiosztásában Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere is segítő kezet nyújtott a szervezetnek. Az alpolgármestert is megkérdeztük, hogy mi a véleménye e nemes kezdeményezésről.

– Azt gondolom, a karácsony legfőbb üzenete a szeretet, a törődés, a türelem, a megértés, és az önzetlenség. A karácsonyi időszakban pedig eszünkbe kell, hogy jusson az, vannak nálunk nehezebb sorsú, rászorultabb emberek is. E kezdeményezéssel pedig nemcsak meleg ételt, de néhány jó szót is kaphatnak az emberek. Szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének, illetve Csarnok- és Piacigazgatóságnak, hogy évről-évre segítik a rászorulók karácsonyát – zárta szavait Huszár Máté.

Palchuber Kinga

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top