Tizedik alkalommal rendezik meg vasárnap a Salgótarjáni Sportos Egészségnapot

Tizedik alkalommal rendezi meg május nyolcadikán a Salgótarjáni Sportos Egészségnapot a Tarjáni Szabadidősport Klub. Az esemény évek óta a megyeszékhely legnagyobb és legösszetettebb sportnapja.

A vasárnap délelőtt kilenc órakor kezdődő eseménynek ezúttal is a Városi Sportcsarnok ad otthont, ahol több helyszínen is zajlanak majd programok. A nagyteremben többek között funkcionális köredzésre, zumbára, iron boxra és dinamikus gerinctréningre is várják a sportolni vágyókat, délután fél háromtól fél négyig pedig Rubint Réka tart alakreform edzést. A többi helyszínen egyebek mellett gymstick edzésen, funkcionális köredzésen, kismamatornán és hastánc órán is részt vehetnek majd a látogatók.

Az előző Sportos Egészségnapokhoz képest változás, hogy a jóga és pilates foglalkozások ezúttal a sportcsarnok bejáratával szemben, a Salgótarjáni Párducok Darts Club épületében kapnak helyet.

Az eseményre egészségügyi szűrőbusz is érkezik, de közreműködik a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete is, amely különféle egészségügyi szűrésekkel és tanácsadással is készül. Az érdeklődők többek között szájüregi- és melanoma szűrésen, valamint tüdőkapacitás, vércukor- és koleszterinszint mérésen is részt vehetnek majd.

https://3100.hu/tizedik-alkalommal-rendezik-meg-vasarnap-a-salgotarjani-sportos-egeszsegnapot/

Scroll to Top