Öt napon keresztül az egészség és a sport állt a középpontban a balassagyarmati táborban

A Lamenda Alapítvány a napokban „Ne habozz, táborozz” címmel Napközi Erzsébet-tábort szervezett a városban, harmincegy gyermek részvételével. Facebook megosztás.

Fotó: nool.hu

– A táborban kiemelt szerepet szántunk a sportnak – azon belül is a kenuzásnak, a tenisznek és a táncnak –, illetve a környezettudatosságnak, az egészségmegőrzésnek, az egészséges táplálkozásnak, a közösségépítésnek, a kommunikációnak, továbbá az autóbuszos kirándulásnak. Mindezen területek kötelező szakmai elemei az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által koordinált Napközi Erzsébet-táboroknak – mondta el portálunknak Vartik Melinda. 

A Lamenda Alapítvány elnöke hozzátette: – Az ötnapos tábor során élménydús, játékos, ismeretterjesztő programokat szerveztünk a 6–12 éves gyermekeknek, akik így hasznosan tölthettek el egy hetet a nyári szünetből. Továbbá a szabad játéknak teret engedve mindennap rendelkezésre álltak a különböző társasjátékok, a kártyák, a mozgásos játékok és a kültéri játékeszközök.

Vartik Melinda kifejtette, hogy a tábor első napján az ismerkedésé volt a főszerep, illetve mindenki kapott egy projektfüzetet, amelyben feljegyezhette az általa fontosnak ítélt momentumokat. Emellett aznap ellátogattak a helyi teniszpályára is, ahol Dudás Márton és Hatala Balázs teniszedzőktől kaptak némi ízelítőt a sport alapjaiból. A következő napon a gyerekek rövid elméleti ismertető után az Ipoly folyón felnőttek segítségével próbálhatták ki a kenuzást. Később pedig csoportokra bontva ismerkedtek meg az egészséges táplálkozással. A foglalkozáson többek között szó esett az allergiákról, a laktózérzékenységről és az 1-es típusú diabéteszbetegségről is. 

– A harmadik napon Gödöllőre kirándultunk, ahol megtekintettük a Királyi kastélyt. A gyerekek múzeumpedagógiai foglalkozás keretében nyertek bepillantást az uralkodók életébe. Az ezt követő napon pedig a Palóc ligetben környezetszépítő, helyi akciókat szerveztünk az önkormányzat segítségével. A gyerekek virágokat ültettek a Palóc ligetben, amelyeket a helyi Gamesz biztosított. Továbbá ugyanezen a napon vendégünk volt Simon Katalin, a Kereplő Néptánc Egyesület művészeti vezetője, aki népi játékokkal, népdalokkal, népi táncokkal ismertette meg a gyerkőcöket – fogalmazott Vartik Melinda, aki végül arra is kitért, hogy a tábor utolsó napján ismét az egészséges táplálkozás és a mozgás fontossága került előtérbe. Ennek megfelelően mindenki kipróbálhatta a gyermekjógát, a pingpongot és a tollaslabdát. Végül Balla Adrienn és Mender Gábor tartottak egy kis salsabemutatót. Majd megrendezték a várva-várt tombolasorsolást, amelyre a gyerekek a hét folyamán gyűjthették a tombolát.

A  tábor olyan jól sikerült, hogy a Lamenda Alapítvány bízik benne, hogy jövőre akár még több turnusra nyújthat be sikeres jelentkezést, és még több gyermek élheti át a színes programokat az Erzsébet-táborok keretében.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/08/ot-napon-keresztul-az-egeszseg-es-a-sport-allt-a-kozeppontban-a-balassagyarmati-taborban

Scroll to Top