üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások













Az emberi lustaság miatt bukhatnak egy csomó pénzt a jótékony szervezetek
2017-től a NAV megkönnyítette az életünket: magánszemélyeknek automatikusan elkészíti az adóbevallást az hatóság, nekünk csak akkor kell módosítani, ha valami nem stimmel a tervezetben. Az újítás százezrek válláról veszi le a bevallás terhét, mégsem örülhet neki mindenki maradéktalanul, ugyanis az új rendszer veszélybe sodorhatja az 1 százalékos felajánlásokat, amelyek kulcsszerepet játszanak a haza civil szféra finanszírozásában. A civilek egyelőre nem aggódják túl a dolgot, hogy mennyire van igazuk, az majd













FELHÍVÁS – Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos, illetve helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával
GINOP-3.3.3-17 Magyarország Kormányának felhívása országos hatáskörű, illetve helyi kezdeményezésű programok megvalósítására az online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban, valamint a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) és IKT Zöld Könyv digitális kompetencia pillérében célul tűzte ki a társadalom digitális felzárkóztatását. A digitális alapkompetencia elsajátítását követően cél a minőségi internethasználat, azaz a digitális eszközök és szolgáltatások (különös tekintettel az













A kormány elkötelezett az autizmussal élők segítése iránt
Az autizmus nem csak az érintettek és családjuk, hanem az egész társadalom ügye. A kormány kiemelt figyelmet fordít az autista személyek támogatására, a számukra szükséges szolgáltatások biztosítására, és azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel. Az ENSZ 2007. december 18-án az Autizmus Világnapjává nyilvánította április 2-át azzal a céllal, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét az autizmus spektrumzavarra. A kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely azt segíti, hogy ne


Civil Nyitott Nap a Budapest környéki Törvényszéken
Civil nyitott napot tart a Budapest Környéki Törvényszék 2017. április 27-én 9.00 órai kezdettel, amelyre várják a civil szervezeteket, ügyvédeket, a téma iránt érdeklődőket. Esemény időpontja: 2017. április 27. Helyszín: 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187. (M3 Irodaház) fszt. 5. Program: 09.00 – 09.15: Megnyitó 09.15 – 09.45: Az egyesületekre vonatkozó új szabályok 09.45 – 10.15: Az alapítványok sajátosságai A közhasznú szervezetekre vonatkozó szabályok 10.15 – 10.45: Eljárási szabályok, újdonságok 10.45


Itt az ingyenes festék -. Lehet pályázni
Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek megújítására a Let’s Colour Településszépítő Egyesületnél, amely 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket ad a nyerteseknek. A pályázaton való indulás egyetlen kritériuma, hogy a falfelületet a pályázó biztosítsa. A kiírás nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg – olvasható













Pályázat agrárágazati civil szervezetek számára
Az agrártárca 40 millió forinttal segíti idén is az agrárágazati civil szervezetek munkáját. A Földművelésügyi Minisztériumhoz kötődő civil szervezetek fontos szerepet vállalnak az agrárágazati célkitűzések megvalósításában. A szaktárca, az előző évekhez hasonlóan, 2017-ben is segíti ezeknek a szervezeteknek a munkáját és a támogatásukra pályázatot írt ki. A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 ezer forinttól két millió forintig terjedhet. A szervezetek













Több forrás jut a gázkazánok és gázkonvektorok cseréjére az Otthon Melege Programban
A fűtéskorszerűsítésre irányuló alprogram meghirdetését követően beérkezett lakossági és szakmai visszajelzések alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium úgy döntött, hogy a korszerűtlen fűtési berendezések cseréjének elősegítése érdekében, az országban megtalálható közel 3 millió gázkonvektor cseréjéhez magasabb, várhatóan 60%-os támogatási intenzitást biztosít. A fejlesztési tárca a gázkonvektorok cseréjét a várhatóan 2017 májusában megjelenő új pályázati alprogram keretében, 1,5 milliárd forint összegű többletforrás biztosítása mellett kívánja támogatni, ezért a 2017. március 9-én meghirdetett


Kitüntették az egyesületi elnököt
Szécsényben 1973-ban tizenkét fővel alakult meg a Petőfi Horgász Egyesület. Elnökük Oláh Pál volt, a tagság 40 évvel ezelőtt 1977-ben új elnököt választott Vidu Pál személyében, aki azóta is betölti ezt a tisztséget. Nagy felelősséggel, lelkiismeretesen, sokszor családi programok lemondásával, hozzáértéssel szervezi, vezeti, irányítja az egyesület életét. Napjainkban a város egyik legnagyobb civil szervezete, taglétszámuk több mint háromszáz. Az egyesületnek a szécsényi horgászokon kívül nagyon sok más településről, de számos













Amikor megszűnnek a földrajzi határok
Önkéntes alapon segítik online korrepetálással és személyre szabott digitális tananyagokkal hátrányos helyzetű kortársaikat 12-18 éves diákok a most induló E-tanoda projektben. A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány, a Telenor Magyarország és a Microsoft Magyarország programjának pilotjában egy baranyai kistelepülés diákjai és budapesti gimnazisták tanulnak együtt. A digitális technológia és a mobilkommunikáció segítségével köti össze az E-tanoda program a 12-18 éves, iskolai tanulmányaikhoz segítségre szoruló hátrányos helyzetű fiatalokat azokkal a kortársaikkal, akik













Módosultak a civil szervezetekre vonatkozó rendelkezések
Az egyszerűsítés érdekében 2017. január 1-ével módosultak a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai. Az egyesület nyilvántartásba vételénél az alapszabály kötelező tartalmi elemei szűkítésre kerültek akként, hogy 2017. január 1. napjától elegendő az alapszabályban rögzíteni a jogi személyek általános részében rögzített feltételeket, nevezetesen: a jogi személy nevét, székhelyét, célját, vagy fő tevékenységét, a jogi személyt létesítő személyt vagy személyek nevét, lakóhelyét vagy székhelyét és az első vezető tisztségviselőket, azonban egyesület létrejöttéhez a


Egy helyen minden, ami kutya
Kutyakiállítást rendezett tegnap az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete a salgótarjáni Tó-strand területén. A kicsit hűvös és szeles, de napsütéses napon hétszázhuszonnégy eb versengett a trófeákért. Az immár hetedik alkalommal megrendezett CAC kutyashow kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy az ország különböző részeiről és más országokból érkező kiállítók és tenyésztők találkozzanak, megosszák egymással tapasztalataikat. Tíz országból érkeztek versenyzők és kiállítók a csodás természeti környezetben megrendezett CAC kutyashow-ra. Az egykor virágzó strand üres













Elindult az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Program
Az NMI Művelődési Intézet 2017. március 1-jén megkötötte a hatósági szerződést az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Program lebonyolítására. A Belügyminisztérium által támogatott program keretében a közművelődési közfeladatokat ellátó partnerszervezetek közreműködésével 2017. március 1. és 2018. február 28. között 3000 fő átmeneti foglalkoztatását vállalta a Művelődési Intézet. A Kulturális Közfoglalkoztatási Program az értékteremtő közfoglalkoztatás formájaként első alkalommal 2013. november 1. és 2014. április 30. között mintaprogramként valósult meg a Nemzeti Művelődési Intézet













A táplálék kiegészítőkről
A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének utolsó márciusi foglalkozásán a táplálék kiegészítőkről lesz szó. A 2017. március 27.-én (hétfőn) délután 2 órakor kezdődő előadás vendég előadója Szőllősiné Zeke Judit dietetikus lesz. Az egyesület tagjai minél több érdeklődőre számítanak.













Ebek százai a seregszemlén
Az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete március 26-án, vasárnap immár hetedik alkalommal rendez CAC kutyashow-t Salgótarjánban. Az esemény helyszíne a – szokásosnak mondható – városi strand területe lesz. A nevezések száma közelíti a 2015. évi rekordot, amely 750 kutya volt. A népszerűség oka, hogy idén ez lesz Magyarországon az első szabadtéri, minden fajtát felvonultató megmérettetés. A hetedik alkalommal rendezett salgótarjáni CAC kutyashow ismét kiemelt figyelmet kapott a kutyatulajdonosok részéről – tudtuk













Regisztrációs felhívás Civil Napra
Esemény időpontja: 2017. március 27. Jelentkezési határidő: 2017. március 22. Helyszín: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, 1051 Budapest, Nádor u. 28. (fedett udvar) A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma Civil és Egyéb Cégnek nem minősülő Szervezeteket Nyilvántartó Csoportja az általa nyilvántartott szervezetek részére „A civil szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos aktuális kérdések” címmel 2017. március 27-én 14:00 órakor előzetes regisztrációhoz kötött tájékoztatást tart. A tájékoztató témája: A civil szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos aktuális kérdések, különös tekintettel













A civil és a gazdagsági szféra együttműködésében rejlő (új) lehetőségek
Esemény időpontja: 2017. március 28. Helyszín: MagNet Bank, Székesfehérvár, Kossuth u.14. Civil Vezetők Klubja programsorozatunk márciusi eseményére, a MagNet Bank közösségi irodájában kerül sor. Időpont: 2017. március 28. 17 óra Helyszín: MagNet Bank, Székesfehérvár, Kossuth u.14. Témánk ezúttal: A civil és a gazdagsági szféra együttműködésében rejlő (új) lehetőségek. A MagNet Bank társadalmi felelősségvállalása, civil szervezeteknek nyújtott támogatásai, közösségi adományozási programja. Meghívott vendégeink: Molnár Csaba, a MagNet Bank Közösségfejlesztési igazgatója Bősze


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
