üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások








Hetedszer is TeSzedd!
2017-ben évszakot váltva, ősszel szervezzük meg Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akcióját, ezzel csatlakozunk a nemzetközi Takarítási Világnaphoz. A TeSzedd! évek óta az ország legnagyobb és legsikeresebb közösségi környezetvédelmi akciója, amelyre idén immár 7. alkalommal kerül sor. A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció célja, hogy összefogja mindazokat, akik tenni kívánnak azért, hogy tisztább, egészségesebb környezetben éljünk, hogy eltűnjenek az illegálisan, közterületre lerakott szemétkupacok. Az akcióhoz évek óta folyamatosan növekvő létszámban
„Védelmező-Varázspáncél” gyermekek számára
Megkezdődött a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány közös programsorozata. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány tavaly szeptember 13-án kötött együttműködési megállapodása révén átfogó projekt indult el szűkebb hazánkban. A „Védelmező-Varázspáncél” elnevezésű program az óvodás és az általános iskolás korosztályt célozza meg elsősorban a gyalogos és a kerékpáros közlekedési ismeretek átadásával. A szakemberek játékos formában oktatják a gyermekeket a közlekedési ismeretekre








A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és a civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével
Határidő: 2018. január 02. A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével” című (EFOP-1.3.7-17) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió Ft, maximum 50 millió Ft. Jelen Felhívás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: 1. csoport 2. csoport








Kirándulás – Salgótarján
A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület 2017. március 8-án (szerdán) kirándulást szervez Salgóbányára, a Geocsodák Házába. Indulás 10:20-kor a 11B-s busszal.








Ugródeszka program – 2017
A Badur Alapítvány és szakmai partnere, a NESsT közös Társadalmi vállalkozásfejlesztő programot hirdet azzal a céllal, hogy fenntartható társadalmi vállalkozások támogatásán keresztül halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegény közösségek életminőségét hosszú távon javítsa. A programra olyan szervezetek jelentkezését várjuk, akik mélyszegénységben élő közösségeket segítenek, és szeretnének társadalmi vállalkozást indítani, vagy egy már működő és társadalmi vállalkozást megszilárdítani és növekedési pályára állítani. A program első, üzletviteli képzést nyújtó szakaszában legfeljebb 5 sikeresen pályázó
Mézédes percek a méhész-forgatagban
A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szinte minden egyes négyzetméterét elfoglalták szombaton a méhészek és a portékáik iránt érdeklődő embertömeg. Az Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozó forgatagában jól megfért egymás mellett a termékismertető, a szakmai előadás, a kulturális bemutató és a jóízű kóstolás. Szélesre tárult szombaton a balassagyarmati művelődési központ kétszárnyú ajtaja. Még délelőtt kilenc órát sem jelzett az óra mutatója, de már tódultak be az emberek, hogy elvegyüljenek a méhészet rejtelmeiben.








Tanoda a felzárkóztatás jegyében
Mohora. A település egykori iskolájának épületében tartott péntek délutáni rendezvényen előbb a Rácz Aladár nevét viselő tanodát működtető Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke, Jakus László köszöntötte a kis termet teljesen megtöltő érdeklődőket, röviden ismertetve, hogy a szervezet 2005 óta karolja fel a roma integráció keretében a hátrányos helyzetű, de tehetségüket kibontakoztatni akaró tanulókat. Ezután átadta a szót Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárának.
Amerikai ösztöndíj civil szervezetek számára
A Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért mintegy 50.000 $ támogatói programja demokratikus értékeket közvetítő, demokratikus célokat megvalósító civil szervezetek, intézmények számára. A National Endowment for Democracy (NED) 12 hónapos támogatása civil szervezetek, egyesületek, független média és hasonló szervezetek számára. A NED a legkülönbözőbb társadalmi, gazdasági környezetben támogatja a demokratikus értékek feltárásával, a demokratikus jogok alkalmazásával és a demokratikus célokat megvalósító szervezeteket. Határidő: 2017. június 16. Bővebben: http://palyazatok.org/amerikai-osztondij-demokratikus-ertekeket-kozvetito-civil-szervezetek-szamara/ (Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)








Pályázati felhívás
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a 47/2015 (III.26) Öh. sz. határozatával elfogadott Civil Koncepciójának melléklete alapján támogatja a Salgótarján területén működő civil szervezetek tevékenységét, a civil szervezetek együttműködési formáit, valamint az általuk tervezett programok megszervezését. A támogatás igényléséhez szükséges aktuális részletes pályázati felhívás elérhető az Önkormányzat pályázatok oldalán: https://www.salgotarjan.hu/?page_id=829 (Forrás: www.salgotarjan.hu)
Ilyen a boksz…
A Salgótarjáni Box Sport Egyesület hosszú évek óta a megyeszékhely legsikeresebb tehetséggondozó „műhelye”. Több tucat gyermek és felnőtt eddz nap, mint nap Botos Tiborral a Bajcsy-Zsilinszky úti teremben, ki-ki a maga céljai elérése érdekében: van, aki országos- és világversenyeken remekel, s van, aki a mindennapos testmozgást teljesíti bokszkesztyűben. Ha csak erről szólna ez a cikk, talán nem sokakat érdekelne. Azonban van itt még valami: a hátrányos helyzetű fiatalokat akár a
Útban Németország felé…
Mint arról már korábban már hírt adtunk: februárban második alkalommal vehettek részt nemzetközi elsősegélynyújtó-felkészítő táborban megyénk fiataljai. A tanulók akkor is a Karancs Speciális Mentőszolgálat szervezésében töltöttek közel egy hetet Németországban – Zeschdorfban –, ahol nemzetközi tapasztalatokkal bővítették ismereteiket az életmentés területén. A tábor kiemelt célja volt – az elsősegélynyújtó információk begyűjtésén kívül –, hogy a lehető legfelkészültebben utazhassanak a brandenburgi mentősök bajnokságára.
Térségünk tisztaságáért tevékenykednek
A Kistérségek Hátrányos Helyzetűekért Egyesülete 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy az Európai Unió állampolgárainak, valamint Magyarország lakosainak támogatásával az általános társadalmi-gazdasági fejlődéshez hozzájáruljon, a hátránnyal élő polgárok életvitelét, s társadalmi beilleszkedését, illetve rehabilitációját segítse nem profit programok megvalósításával. Együttműködési köröket szerveznek, helyi fejlődést szolgáló projekteket igyekeznek megvalósítani, s e tervek sikere érdekében szorosan összefognak az önkormányzatokkal, polgármesteri hivatalokkal, kistérségi társulásokkal, megyei szervezetekkel. Lapunkkal Balázs Győző, az egyesület elnöke
Elismerések a polgári védelem világnapján
A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékezett a nemzetközi polgári védelmi napról a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlésen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója által átadott megyei vonatkozású elismeréseket is kihirdették. A Himnusz hangjait követően Koncsekné Németh Tímea tűzoltó alezredes, a humán szolgálat vezetője ismertette a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon megrendezett ünnepségen elismerésben részesítettek neveit. Juhászné Kincses Helén és Seidel Levente Márton Budapesten vehetett át elismerést –
Múzeumbarátok számvetése
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Baráti Körének Szécsény Helyi Csoportja, február utolsó napján tartotta az évet értékelő közgyűlését. A megjelenteket, közöttük Limbacher Gábort a múzeum igazgatóját,Galcsik Zsolt az egyesület elnöke köszöntötte. A tagság megemlékezett az egy év során elhunyt tagjairól, Horváth Béláról, Jamrik Istvánról, valamint a múzeum volt két dolgozójáról, Veres Györgyről és Sós Virágról. Czele Ferencné, a kör titkára áttekintést adott a 42 tagú csoport elmúlt évi munkájáról. Tizenkét saját
Tisztelt Olvasó!
Mint arról korábban már hírt adtunk, Somoskőújfalu községben is létrehoztuk a települési Értéktár Bizottságot. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság „a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” nyílt pályázati felhívást tett közzé 2016-ban. Egyesületünk a „Generációról generációra, – értékmegőrzés Somoskőújfaluban” című pályázaton támogatást nyert (HUNG-2016), melynek keretében a Somoson lakó középiskolai pedagógusokkal és a faluban élő, 14–18 éves diákokkal építettünk ki munkakapcsolatot annak érdekében,








Életmentő ismereteket sajátítottak el
Emberi kötelességünk, hogy baleset esetén segítséget nyújtsunk a bajba jutottnak. A legtöbb esetben a pánikba esés miatt, illetve a megfelelő ismeretek hiányában képtelenek vagyunk erre, pedig határozott intézkedéssel, megfelelő segítségnyújtással sokszor életeket lehet menteni. A Szécsényi Amatőr Futók Társasága (SZAFT) és a helyi művelődési központ által pár napja, a kultúrotthon kamaratermében megrendezett elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtási bemutató egyik célja éppen az volt, hogy a résztvevők ne csak passzív szemlélődők, hanem


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
