üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások
Nem csak pénzzel segíthetünk!
Gyerekek és felnőttek egyaránt segíthetnek a rászorulókon, vagy támogathatják a beteg gyerekek gyógyulását az Advent Budapesten téli fesztiválon a Városháza parkban. Egészen karácsonyig a saját lehetőségeihez mérten mindenki számos módját találhatja meg a jótékonykodásnak, aki segíteni szeretne: macigyűjtés, angyalposta-szolgálat, Bátorságlánc-flashmob és mentálhigiénés beszélgetések is várják a látogatókat.










Karácsonyi ünnepség Salgótarjánban
A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület 2016. december 14-n tartja karácsonyi ünnepét, amelynek vendégei lesznek a Liszt Ferenc Kamarakórus, Gúthy Éva vezénylete és a KiViszI Színházi Műhely. Az egyesület az év utolsó programján a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központba (Belső klub) várja az érdeklődőket. Kezdés: 14 óra. A következő találkozó 2017. január 11-én lesz Újévköszöntő címmel.
Civil Díj 2017
A NIOK Alapítvány ismét felhívja a civilszervezetek figyelmét a Civil Díj programra, melynek keretében olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat díjazunk, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő eredményeket értek el a közelmúltban. A pályázat fő céljai: A Díjak odaítélése által minél szélesebb körben ismertté tenni a legjobb hazai civil szervezeteket és legsikeresebb projektjeiket (és ezzel segíteni a legjobbak 1% és egyéb adománygyűjtő kampányait); A díjátadó gála keretei között egy évente ismétlődő, a szektor










Igazságot a sütimnek!
Állítsuk meg a pálmaolaj üzlet környezetrombolását és az emberi jogok sárba tiprását! A Magyar Természetvédők Szövetsége, a “SUPPLYCHA!NGE – Láss a polcok mögé!” európai projektben résztvevő szervezetekkel együtt aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy megszűnjön a környezet és az őslakosok jogainak súlyos megsértése, amely az európai ellátási lánchoz kapcsolódik. Civil szakértők megvizsgálták, hogy milyen körülmények között állítják elő a déli féltekén azokat az olcsó élelmiszeripari nyersanyagokat, amelyeket az európai üzletláncok dolgoznak










Nemzeti civilakadémia – ingyenes képzéssorozat
A DUE ingyenes képzéssorozata 2017. január-februárjában ismét megnyitja kapuit a hazai civil szervezetek előtt. Hogyan legyünk tudatos médiahasználók? Hogyan írjunk, beszéljünk, közvetítsük céljainkat könnyen befogadható formában? Milyen kommunikációs lehetőségeket rejt a közösségi média? A Nemzeti Civil Akadémia három alkalomból álló képzéssorozata segít a fenti kérdések és még annál is több megválaszolásában. A programon elismert kommunikációs és média szakemberek előadásai, valamint műhelyfoglalkozásai várják a civil szervezetek képviselőit. Többek között Szayly József
Örömet okoztak a szeretet ünnepe előtt
A Nógrád megyei Harmadik Szektorért Egyesület, valamint a karancslapujtői Duci Csapat Egyesület a hét folyamán részt vett az „Egészséges életmód”-programban, amelynek keretében végigjárták a salgótarjáni iskolákat. Az intézményekben a gyerekeknek közel ezer darab szendvicset készítettek. Ennek záró programjaként a Fő téren december 9-én pénteken a helyi óvodásokat is megvendégelték, valamint különféle ajándékokkal is meglepték őket a mikulásruhába öltözött csapattagok. Salgótarján. Helyszínre érkezésünkkor Szilveszter Gyuláné, a Nógrád megyei Harmadik Szektorért Egyesület










Konferencia Salgótarjánban
Változások a kulturális közfoglalkoztatásban – regionális konferencia Salgótarjánban Jövő évben a kulturális közfoglalkoztatásban jelentős változások történnek majd, amelyek elsősorban a civil szervezeteket érintik. Ezen a konferencián az észak-magyarországi érintettek tájékozódhatnak a változásokról és a további teendőkről.










Meztelen Karácsony
Az egyszerű, de örömteli élet a Messzelátó Egyesület egyik fontos értéke, melyet karácsonykor is népszerűsíteni szeretnének. Számukra az ünnepek az odafigyelésről, a meghittségről, a szeretetről szólnak, nem felesleges tárgyak és rengeteg csomagolóanyag halmozásáról. Ezért Meztelen karácsony néven kampányt indítottak. Ennek első állomásán – közösségi irodájukban, az Ipact Hubban – bemutatták, hogy a díszítéstől kezdve a kísérőkártyákig hogyan lehet ökotudatosan készülni az ünnepekre.










Civil képzések Salgótarjánban
A Nógrád Megyei Civil Információs Centrum 2016 decemberében képzéseket szervez civil szervezetek képviselőinek, munkatársainak, önkénteseinek. A különböző tematikájú képzéseken a részvétel díjmentes. Pályázatíró képzések december 12. (hétfő) Jelentkezési határidő: december 9. (péntek) 12.00 óra december 19. (hétfő) Jelentkezési határidő: december 16. (péntek) 12.00 óra Pénzügyi képzés december 16. (péntek) Jelentkezési határidő: december 14. (szerda) 12.00 óra Civil vezetői képzés december 21. (szerda) Jelentkezési határidő: december 19. (hétfő) 12.00 óra A










Önkéntességért Díjátadó 2016
Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat már 8. alkalommal adták át. Az eseményre 2016. december 7-én a Premier Kultcaféban került sor. Az est során kiosztásra kerültek az idei Önkéntességért Díjak. A különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták. Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven ebben az évben is meghirdette az Önkéntességért Díj 2016. pályázatot. (Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)
Jobbára a középkorúak önkénteskednek Magyarországon
Háromszáz rászoruló család kapott új kályhát ajándékba az önkéntesség nemzetközi napján. Jobbára a középkorúakra jellemző a karitatív munka vállalása. Minden harmadik magyar önkénteskedett már. Az ENSZ Közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását.










A kevesebb több
Jónás Vera, Novák Péter, Laczkfi János és Gerendás Péter a Messzelátó Egyesület A kevesebb több című kampányát népszerűsítik, melyben megmutatják, hogy számukra mit jelent az egyszerű, örömteli élet. Laczkfi János a zsámbéki piacon vagy a felsőőrsi gazdaságban szerzi be termelőtől a zöldségeket, Jónás Vera továbbadja ruháit, Gerendás Péter új tárgyak folyamatos beszerzése helyett megjavítja az elromlott eszközeit. A Messzelátó Egyesület kampányában az egyszerű életre helyezi a hangsúlyt, amivel környezetünket is
Adventi játszóház – Miskolc
Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt az ADVENTI JÁTSZÓHÁZBA. Ideje: 2016. december 10. 15.00-18.00 óra Helye: Miskolc, Városháza Aula Amit mi viszünk: Üdvözlőkártya alap, képeslap alap, ragasztható, színezhető papír figurák, díszdoboz alapok, mézeskalács, “vasalós gyöngy”, vágó és domborítógép, papír, színes tollak, ceruzák, ragasztók és amit még el tudunk cipelni. A vendégeink gondoskodnak: a gyermek, testvér, anya,, apa, nagymama, nagypapa, dédnagymama, dédnagypapa, illetve ezek összességének és szabadon










Még mindig csatlakozhatunk a jótékonysági akcióhoz
Jótékonysági süteményvásárt rendeztek a Telekom és a Fenntarthatósági Médiaklub tagjai Adni jó! Sütiakció néven az önkéntesség világnapján. A vállalat önkéntes dolgozói és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai saját készítésű süteményeiket kínálták eladásra országszerte 15 helyszínen, a Telekom telephelyein. A süteményekért felajánlott, a becsületkasszába befolyt bevételt jótékony célra ajánlják fel, idén az Autistic Art Alapítvány művészetterápiás programját támogatják vele. Adni Jó! Igazi karácsonyi hangulat és a házi készítésű sütemények illata árasztotta
Pályázatok a nemzetiségek tevékenységének támogatására
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jövő évre kiírt pályázatok keretösszege 1,075 milliárd forint – jelentette be Soltész Miklós az országos szlovák adventi gyermektalálkozón, Pilisszentkereszten. Az idén ez a keretösszeg 945 millió forint volt. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, négy kategóriában írtak ki pályázatot: nemzetiségi civil szervezetek működési támogatására, Magyarországon és az anyaországban megvalósuló táborok támogatására, az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések támogatására és a nemzetiségi
Mintha Klub rendezvény Miskolcon
Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait MINTHA KLUB című rendezvényére. Ideje: 2016. december 9. 19.00 Helyszín: Új Nemzedék Miskolci Közösségi Tér (Miskolc, Régiposta u. 4.) Program: 19.00 AKVARELL információ 20.00 Mintha Zenekar Az évek óta visszatérő módon megrendezett Mintha Klub ezúttal is a műfajok, országok és korszakok közötti határokon átívelő zenei élményt kínál majd. A Mintha Klub zeneileg egy körutazást nyújt. De itt utasok


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
