üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások
Október 1-én Geotóp Nap a Novohrad-Nógrád Geoparkban
Október 1-én Geotóp Nap a Novohrad-Nógrád Geoparkban. A Magyarhoni Földtani Társulat kezdeményezéséhez Nógrádban is csatlakoztak. Prakfalvi Péter geológus vezetésével túra indul a Salgótarján fölé magasodó Pécskő hegyre.









Nyugdíjasok ajándéka a rászorulóknak
Mintegy hétszáz üveg saját készítésű befőttet adtak át a kecskeméti, hetényegyházi és városföldi nyugdíjasok a Tápláló szeretet program keretében a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének. A Kecskemét-Hetényegyházán megtartott ünnepségen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége úgy fogalmazott: a nyugdíjasok felajánlásukkal bebizonyították, hogy nemcsak anyagiakkal lehet a rászorulókat támogatni, hanem kétkezi munkával is. Kiemelte: cselekedetük jó példa arra, hogy nem kell nagy, világra szóló tettekben gondolkodni.









Civil menedzsment képzés 2017
A MagNet Közösségi Bank és a Civil Kerék közösen indítja el a Civil Menedzsment Képzés programsorozatot. Képzésünkön 8 témakörben kaphattok oktatást profi szakértőktől, 13 egész napos oktatás/program keretében. A témákra egyben és külön-külön is lehet jelentkezni. A témák között megtalálható az Alternatív Finanszírozás, a Társadalmi Hatásmérés, a Fenntarthatóság és Stratégia épp úgy, mint az Időkezelés. Esemény időpontja: 2016. október 07. Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98 Részletek a csatolt
A mikrocenzus a közös ügyünk!
Talán hallottak már a Civil Partner Programról (CPP), amit a népszámlálás kapcsán kezdeményezett a Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben. A program együttműködési lehetőséget biztosít a civil szféra és a KSH között.









MOCCANJ! Sportolj Velünk!
A Budapesti Szabadidősport Szövetség ezen a hétvégén – 2016.10.01 – szombaton tartja az idei MOCCANJ! Sportolj Velünk! eseménysorozatának utolsó eseményét. Az Világ Gyalogló Napjához csatlakozva a Budapest Kupa gyalogos teljesítménytúra sorozat egyik eseményeként, a BSZSZ MOCCANJ! Próbasorozatának 4. állomásaként valamint a Fővárosi Szabadidő Kupa versenysorozat eseményeként is várja a jelentkezőket. Minden induló a rejt helyszínéről 5,5 kilométeres túrával érinti a sziget nevezetesebb pontjait –Zenélő kút, Japánkert, Víztorony, kolostorromok, állatkert –
Józan babák után a gyalogakáccal dupláztak
2015 után 2016-ban ismét egy az Északi Támpont Közhasznú Egyesület által készített kisfilm nyerte el a Fenntarthatósági Sajtódíjat Nagylátószög Kategóriában. A múlt évben a Karmák című filmsorozat Józan Babák című epizódját, az idei évben pedig a Miért nem? című filmsorozat A gyalogakác című epizódját ítélte a zsűri a legjobb munkának.
A dizájn élmezőnyben az Autistic Art
Autizmussal élő alkotók grafikáit használja fel dizájntermékek megalkotásához az Autistic Art. A dizájn tudatos, stratégiai használatáért a kezdeményezést a Magyar Formatervezési Tanács is elismerte. A Design Management Díj elismerő oklevelében azok a cégek részesültek idén, amelyeknek sajátjuk a dizájntudatos vállalatirányítás.









200 kérdés, 200 válasz a vastagbélrákról
Átfogó tudásbázist építenek fel a vastagbélrákos betegek és családtagjaik számára a nonprofit Rákgyógyítás.hu internetes portálon. Összesen 200 közérthető cikket tesznek közzé a vastagbél- és végbéldaganatokról: a betegség kialakulásáról, diagnózisáról, a hagyományos és új kezelési lehetőségekről, a mellékhatásokról, a fizikai és lelki kihívásokról.









Fontos Határidő!
Figyelem! Fontos határidő közeleg! Ha 1%-ot akar gyűjteni, akkor előre kell igazolni a jogosultságot. Annak a civil szervezetnek, amely a következő évben részesülni kíván az 1%-os felajánlásokból az adott év szeptember 30-ig kell elektronikus úton regisztrációs kérelmet benyújtania az adóhatósághoz az EGYREG nyomtatványon. A regisztráció visszavonásig érvényes.









„Salgótarján Civil Társadalmáért” díj átadása – Idősek Világnapi Gálaműsor
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete és a Salgótarjáni Civil Kerekasztal szombaton, 2016. október 1-jén a Civil Hónap jegyében záró ünnepséget tart. Az ünnepség 17 órakor veszi kezdetét a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében, ahol többek közt „Salgótarján Civil Társadalmáért” díj átadására kerül sor valamint az Idősek Világnapja Gálaműsorára. A programot megnyitja Pádár Lászlóné a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnökhelyettese, ünnepi köszöntőt mond Fekete Zsolt
A salgótarjáni December 8. tér történelmi emlékhellyé kezdeményezik
Az egykori salgótarjáni sortüzek helyszíne, a December 8. tér történelmi emlékhellyé nyilvánítását kezdeményezi a város önkormányzata és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) országos elnöksége – döntött egyhangú szavazással keddi ülésén a közgyűlés.
Pályázat kulturális rendezvények támogatására
Kulturális szempontból értékes rendezvények támogatására hirdet pályázatot az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma.
10 vállalat a MAF társadalmi befektetések díj döntőjében
2016-ban 10 kiváló vállalati támogatói programot választott ki a tapasztalt civil és vállalati szakemberekből álló bíráló bizottság a Magyar Adományozói Fórum (MAF) Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjébe. A pályázat végső helyezéseit a MAF októberi „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” című szakmai konferenciáján jelenti be.
Kevés a jó példa – akadálymentes turizmus
A turizmus szeptember 27-i világnapja alkalmából – melynek idei témája az akadálymentes turizmus – ki kell mondanunk: Magyarországon még messze vagyunk attól, hogy a mozgáskorlátozott emberek ugyanúgy üdülhessenek, szabadidős és kulturális programokon vehessenek részt, mint bárki más.









Ipartörténeti Emléknap Salgótarjánban
Minden érdeklődőt vár a Nógrád Megyei Bányász-Kohász Hagyományőrző Egyesület a 9. Salgótarjáni Ipartörténeti Emléknapra, amely 2016. szeptember 29-én lesz délután kettő órakor. Helyszín: Dornyay Béla Múzeum. Program: Megnyitó – köszöntés Salgótarján ipara a szépirodalomban – Bódi Györgyné ny. könyvtár igazgató A „Helytörténeti Gyűjtemény” kincsei – Gecse Zsuzsanna helyismereti könyvtáros Ősök és elődök emlékezete – Dr. Füst Antal bányamérnök Bányász hagyományőrzés civil lehetőségei, eszközei – Baglyasalja Barátainak Köre vezetőségi tag A









125 éves a Magyar Pedagógiai Társaság
125 éves lett a Magyar Pedagógiai Társaság. A helytörténeti előadás szerdán, 2016. szeptember 28-án kezdődik, amelynek helyszíne a Salgótarjáni Civil Közösségek Háza. Délután kettő órára minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Magyar Pedagógiai Társaság és a Nógrád Megyei Gyermekbarát Egyesület.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
