üdvözöljük a

Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ

weboldalán!

Aktualitások

featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Visegrádi Alap 2016. évi pályázatai – kis- és standard projektek támogatására

Határidő: 2016. december 01 A közép – európai együttműködés céljából létrehozott Visegrádi Csoport országai  – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – – által működtetett Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy elősegítése elsősorban a visegrádi országok közötti kulturális és tudományos rendezvények támogatásával, az oktatás és a diákcserék előmozdításával, a kölcsönös turizmus fejlesztésével, a határon átnyúló együttműködések, valamint a tagországok civil kezdeményezéseinek és hallgatói mobilitásának támogatásával.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Tájékoztató nap az Erasmus+ és az Európa a polgárokért programok pályázatairól

A Család-, Ifjúság és Népesedéspolitikai Intézet Erasmus+ Ifjúsági Programirodáján belül működő Eurodesk Magyarország a Tempus Közalapítvánnyal együttműködésben országos tájékoztató rendezvénysorozatot indít civil szervezetek, ifjúsági csoportok, fiatalokkal foglalkozó intézmények munkatársai számára az Európai Unió által finanszírozott támogatási programokról.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Újabb pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet Salgótarjánban megrendezésre kerülő sportrendezvények, illetve szabadidősport rendezvények 2016. évi támogatására. A pályázat feltételei az Önkormányzat  oldalán elérhetők el. http://www.salgotarjan.hu/wpcontent/uploads/fajl_palyazatok_20160325 _sportrendezveny_felhivas.pdf A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. április 13. (Forrás: www.salgotarjan.hu)

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Pályázati felhívás

Közeledő határidő:2016. április 13. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet salgótarjáni sportszervezetek 2016. évi támogatására! Salgótarjáni Megyei Jogú Város Közgyűlésének Salgótarjáni Megyei Jogú Város Önkormányzata sportfejlesztési koncepciója, valamint az önkormányzat sport feladatairól és helyi sporttevékenység támogatásáról szóló 47/2015.(XII.29) rendelete.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Felhívás a salgótarjáni civil szervezetek számára

Közeledő határidő: 2016. március 30.! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a 47/2015 (III. 26.) Öh sz. határozatával elfogadott Civil Koncepciójának melléklete alapján támogatja a Salgótarján területén működő civil szervezetek tevékenységét, a civil szervezetek együttműködési formáit, valamint az általuk tervezett programok megszervezését.

Tovább olvasom »
featured image
Felhívás
nogradicivilkozpont

Meghívó – Civil dilemma-mintaadó konferencia

Esemény időpontja: 2016. március 23. Helyszín: Három, 1071 Budapest, Kazinczy u. 3. Várunk benneteket norvég projektünk zárókonferenciáján, hogy mintát adjuk mindazoknak, akik a megújulás útjára lépnek. A konferencia második felében teret adunk a ti civil dilemmáitoknak egy interaktív játék formájában.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Fontos változás! Egy év haladékot kaptak a civil szervezetek.

A korlátolt felelősségű társaságok (kft.) és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezéseinek átvételére, amelyek határideje eredetileg idén március 15-én járt volna le. Bővebben A Polgári Törvénykönyv hatályba léptetéséről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény ( Ptké.) 11.§ (3) bekezdése alapján a civil szervezetek 2017. március 15. napját követően, csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és az új Ptk. rendelkezéseinek

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

INTERREG Szlovákia – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködések

„Közös célok, Közös tevékenységek” Európai Uniós Pályázati Tréning A Lélekpendítők Társasága Szervezésében Időpont: 2016. március 22. Helyszín: Civil Közösségek Háza (Salgótarján, Klapka György út 4., TIT épülete) Tavaly lezárult az Európai Unió hétéves tervezési – pénzügyi – gazdasági ciklusa. 2015-ben egy újabb 7 éves ciklus indult el. A civileknek szóló pénzügyi források elérhetősége és felhasználása a szervezetek fenntarthatóságát segíthetik elő. 2016. januárjától várunk a Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program megjelenésére. Pályázati tréningünket

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Civilek az iskolában

Esemény időpontja: 2016. március 24. Helyszín: European Youth Centre Budapest (Zivatar u 1-3, Budapest, 1024)  A konferencián kilenc ifjúsági munkát (is) végző civil szervezet mutat be egy – egy aktuális kérdéseket feszegető 45 perces foglalkozást, hogy együtt gondolkodhassatok a megoldásokon. Időpont: 2016. március 24. 9:30 – 16:00 Randevú civileknek és pedagógusoknak. Miről kell, lehet beszélni az osztályteremben? Milyen témák foglalkoztatják ma a gyerekeket? Vannak-e válaszaink? Milyen válaszaink vannak?

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

A NEA testületi tagjainak megválasztására összehívott elektori gyűlések eredményei

2016. március 7-én lezajlott a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek által választott testületi tagjainak, azaz a Tanács és az öt kollégium három-három tagjának választása. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 72. § (2) bekezdése értelmében a választáson azon jelöltek indulhattak, akik a szimpátiaszavazás során a jelen lévő elektorok tíz százalékának támogatását elnyerték.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Civil Reggeli Programsorozat – szervezetfejlesztés témakörben

Esemény időpontja: 2016. március 08. Helyszín: MagNet Közösségi Ház – Andrássy út 98. – Belső udvar  A 7 alkalomból álló Programsorozaton interaktívan és gyakorlatorientáltan mutatják be profi képzők a civil menedzsment fő pilléreit. Március 8-án, 7:45-től alternatív finanszírozás a témakör a Civil Reggeli Programsorozaton, a Magnet Bank és a Civil Kerék szervezésében.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

A NEA szimpátiaszavazás eredményei

2016. március 2-án lezajlott a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek által választott testületi tagjainak, azaz a Tanács és az öt kollégium tagjainak választását megelőző szimpátiaszavazás. A szimpátiaszavazás eredményeképpen kialakult tanácsi és kollégiumi listákon szereplő jelöltekre szavazhatnak az elektorok a 2016. március 7-én tartandó választásokon.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Tájékoztató az egyes egyesületeket és alapítványokat érintő létesítő okirat módosítás határidejének megváltozásáról

Tájékoztató az egyes egyesületeket és alapítványokat érintő létesítő okirat módosítás határidejének megváltozásáról 2015. március 1-jén tárgyalta az Országgyűlés a T/9379 számú törvényjavaslatot, melynek a civil szervezetek szempontjából kiemelkedő jelentősége van. A törvénynek száma jelenleg még nincs, a Magyar Közlönyben még nem jelent meg, de annak kiemelt fontosságára tekintettel az Országgyűlés honlapjáról letölthető szövegét közöljük, mely szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Civil nap Balassagyarmaton

A Balassagyarmati Törvényszék az általa nyilvántartott civil szervezetek részére „A civil szervezetek új Ptk.-val kapcsolatos kötelezettségei” címmel 2016. március 8-án 10:00 órai kezdettel Civil Napot szervez, melynek keretében a fenti témában előzetes regisztrációhoz kötött tájékoztatást tart. Helye: Balassagyarmati Törvényszék 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. I. emelet 106. tárgyalóterem.

Tovább olvasom »
adatbázisok

Adatbázisok

Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!

Tudástár

Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.

hírlevél archívum

Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.

Scroll to Top