EFOTT civil tér – 2017

Az EFOTT évről-évre arra törekszik, hogy az éjszakai szórakoztató, zenei és egyéb programok mellett a nappali események is egyre vonzóbbak legyenek a fiatalok számára. 2013 óta Civil Tér névre hallgat az EFOTT egyik legmeghatározóbb nappali eseménysorozata.

Az elmúlt években az volt a célkitűzésünk, hogy a fesztivál programjába minél több civil szervezetet vonjunk be, mely véleményünk szerint egyre színvonalasabb módon sikerül. Az idei évben a fesztivál ugyan azt a helyszínt választotta, mint 2016-ban. Ez hatalmas segítség volt nekünk, szervezőknek, hiszen a tavalyi évben felmerülő nehézségeket sokkal könnyebben tudtuk kezelni, előzetesen fel tudtunk készülni. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy kiállítás jellegű teret alakítunk ki a 80 civil szervezetnek.

A Civil téren kitelepülhetnek különböző nonprofit szervezetek, egyesületek, politikai pártok ifjúsági szervezetei és külhoni szervezetek. A Drótszamár kempinget követő területen 3 nagy sátor kerül felállításra. Mindhárom sátor 2-2 részre lesz bontva, mely egyesével 18 standkitelepülésnek ad otthont. Ez összesen 108 férőhely. Jelenleg a 84 jelentkezett szervezet közül sok esetben több egybenyitható kitelepülést rendeltek, mely egy maximális kapacitáson dübörgő Civil Teret jelent.

  1. Filantróp Sport-és Közhasznú Egyesület
  2. Ifjúság a Demokráciáért Egyesület
  3. Jobbik Magyarországért Mozgalom
  4. Nemzeti Adó-és Vámhivatal
  5. Magyar Liberális Párt – Liberálisok
  6. Ökoszolgált Alapítvány
  7. Első Kispesti Szociális Szövetkezet
  8. Karton Network
  9. Egri Norma Alapítvány és Heves Megyei Civil Információs Centrum
  10. Székesfehérvári Törvényszék
  11. Európai Fiatalok Fóruma Egyesület
  12. A Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület
  13. Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület
  14. MŰISZ Iskolaszövetkezet
  15. AIESEC MKE
  16. Kosztolányi Dezső Céltársulás
  17. “Négykapu” Társaság Egyesület
  18. Felvételi Előkészítő Bizottság
  19. MNT-FINE
  20. Dunaújvárosi Egyetem
  21. MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet
  22. Zöld Szabadegyetem Egyesület (ZÖSZE)
  23. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozata
  24. Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesület (BEKE)
  25. Politológus Műhely
  26. ELTE HÖK
  27. Drog Stop Budapest Egyesület
  28. Wlislocki Henrik Szakkollégium
  29. Oktatási Hivatal, Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztály
  30. Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjúságvédelemért
  31. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat
  32. Móra Ferenc Hallgatói Egyesület
  33. Echo Innovációs Műhely
  34. Mezőgazdasági Eszköz-és Gépforgalmazók Országos Szövetsége
  35. Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány (KözösPont Ifjúsági Misszió)
  36. Magyar LEO Egyesület
  37. Testnevelési Egyetem
  38. Tudatos Ifjúságért Alapítvány
  39. Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület
  40. JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány
  41. Egészség- és Családvédő Országos Egyesület
  42. ELTE BGGyK HÖK
  43. Lehet Más a Jövő Egyesület
  44. Perjátszó Kör Egyesület
  45. Elsa Pécs Egyesület
  46. Doktoranduszok Országos Szövetsége
  47. Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE)
  48. CECAB Capoeira Kulturális és Sportegyesület
  49. HÖOK Mentorprogram
  50. SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
  51. Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége
  52. Pécsi Egyetemisták Szövetsége
  53. Vajdasági Magyar Diákszövetség – VaMaDiSz
  54. Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom
  55. Szent István Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat
  56. Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezet Ifjúsági Bizottsága
  57. Kappa Tau Beta
  58. Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesülete
  59. Fidelitas
  60. Pallasz Athéné Egyetem Hallgatói Önkormányzat
  61. Európai Hallgatók Hálózatának Egyesülete
  62. Szent Panteleimon Alapítvány
  63. Vajdasági Ifjúsági Fórum
  64. Globono Alapítvány
  65. Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft.
  66. MEKDSZ
  67. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
  68. Magyarországi Erasmus Hallgatókért Alapítvány
  69. Faág Baráti Kör Egyesület
  70. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat (ELTE ÁJK HÖK)
  71. Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
  72. Eszterházy Károly Egyetem
  73. Óbudai Egyetem
  74. Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete
  75. Sapientia Hallgatói Önkormányzat Marosvásárhely
  76. Pillér Egyesület
  77. PTE KPVK – Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar
  78. Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata
  79. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
  80. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
  81. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata
  82. Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete
  83. Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
  84. Hallgatók a Művészetért Egyesület

Civil színpad

Az idei évben is lehetőséget biztosítunk a Civil Színpadon való megjelenésre. Minden alkalommal a szervezetek élnek a lehetőséggel, hogy kicsit jobban megismertessék magukat a fesztiválozókkal. Érdekes előadásokat, bemutatókat és programokat hoznak a kikapcsolódásra vágyók

Programok:

  • Politikai pártok kerekasztalbeszélgetése: Témajavaslatok kiküldése HÖOK facebook oldalon, melyeket szavaztatás útján tárgyalunk a beszélgetés során.
  • PTE Flashmob
  • PTE táncegyüttes fellépése
  • Szervezetek bemutatkozó előadásai
  • Lemezbemutató
  • Könyvbemutató

Egyetemek Udvara

A Civil Tér mellett az idei évben elhelyeztük az Egyetemek Udvarát. Az országból különböző felsőoktatási intézményeknek lesz lehetőségük megmutatni vonzerejüket a fesztiválozóknak. 5×5 méteres sátorkitelepülésekkel jelennek meg, lesz egy beengedő kapu, ami felhívja a figyelmet az egyetemek udvarára.

Zene, buli, fiatalok, jókedv, vidámság, lehetőségek. Nagyjából ezek a címszavak jellemzik ezt a területet.

Esemény időpontja: 2017. július 11.

Helyszín: Velence

További részletek itt: https://www.facebook.com/efott

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top