üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások
Fotóművészet Észak-Magyarországon
Nemhogy egy cikkben, de még egy kiállítás keretében sem lehet átfogóan bemutatnia három megye – Borsod, Heves és Nógrád – fotográfusainak alkotómunkáját, de ízelítőt adni mindkét formában lehet belőle. Ezért rendezik meg – forgószínpadszerűen – változó településeken e régió fotósainak évenkénti bemutatkozását. Mint arról már hírt adtunk lapunkban, a minap a 46. Észak-magyarországi Fotószemle nyílt meg, amelynek ezúttal – immár tizenhatodik alkalommal – Salgótarján a helyszíne. Pontosabban a Nógrád Megyei
Döntőben a hagyományőrzők
Cserháthaláp. Nagy sikert ért el a közelmúltban a Cserháthalápi Hagyományőrző Csoport. A népdalokat éneklő társaság a hatodik alkalommal megrendezett „Népek Tánca – népek zenéje” címet viselő országos vetélkedősorozat öntőjébe jutott. Az első felmérő a regionális elődöntő volt, még októberben, ezen a cserháti kisközség dalos ajkú lakói nem csupán kiváló énekhangjukkal, hanem gyönyörű népviseletükkel is elnyerték a bíráló bizottság tetszését. Innen kerültek be az országos középdöntőbe, ahová nagyon messzire, Kaposvárra kellett
Még ezen a héten lehet pályázni
A nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők november 25-ig, vagyis most péntekig pályázhatnak az Erzsébet-program keretében meghirdetett szociális üdülési támogatásokra, mondta el az Origónak Lénárd Gábor, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) stratégiai tanácsadója. Az üdülési támogatást mintegy negyven szálláshelyen lehet felhasználni, többek között Bükfürdőn, Egerben, Galyatetőn, Hajdúszoboszlón, Hévízen és Zalakaroson. A részvétel feltétele a nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves életkor és a maximum havi 147 ezer forintos nyugdíj; a











Központi brüsszeli pályázatok civil szervezeteknek II.
Esemény időpontja: 2016. november 29. Jelentkezési határidő: 2016. november 27. Helyszín: Európa Pont, Millenáris Park – Lövőház u. 35., Budapest, 1024 Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete támogatásával létrejött EU Civil Információs Pont információs napot szervez civil szervezetek számára a Kreatív Európa – Kultúra alprogram és az Európa a polgárokért programokról. A tájékoztató napon részt vesznek a két pályázat magyarországi programkoodinátorai. Az információs napon szó lesz az Európa a polgárokért és











Az egyházak közösségi és szociális munkáját is erősíti a közfoglalkoztatási program
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok megvalósítása során évek óta kiemelt figyelmet fordít az egyházakkal való együttműködésre. Az egyházi közösségekben, a köznevelési és a szociális intézményekben folyó közfoglalkoztatás mellett a karitatív szervezetek példaértékű szerepet vállaltak a hajléktalan személyek országos mintaprogramjában is. A 2016. évben az egyházak és intézményeik, az egyházi karitatív szervezetek, összesen 565 közfoglalkoztató több mint 5600 fő közfoglalkoztatott bevonásával működteti közfoglalkoztatási programjait. Az egyházi











A Zrínyi családról
2016. november 23-án, szerdán Tóth Anna történelem szakos tanár tart előadást a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület szervezésében. A program 14 órakor kezdődik a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ belső klubjában. Jelen előadás a Zrínyi családról szól.











Szent Erzsébet nyomán
„Hát nem megmondtam nektek, hogy csak boldoggá kell tenni az embereket!” – hangzik Szent Erzsébet mondása. E tanítás mentén a Katolikus Karitas, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Követ Kőre Alapítvány, a Szent Lázár Lovagrend és a helyi Kereszténydemokrata Néppárt összefogásával Erzsébet napján kenyérosztást rendeztek a rászorulók részére. Varga András plébános celebrálta szombat reggel hét órakor a salgótarjáni Főplébánia templomban azt a szentmisét, amelyen megáldották az Erzsébet-kenyereket. A gyermekek által énekkel











Jótékonysági tortázás után ingyenes egészségnap
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány cukorbeteg óvodásokat látott vendégül a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes cukrászainak közreműködésével a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából a Radisson Blu Béke Hotelben. A „szakértő gyerekzsűri” megkóstolta és le is pontozta az 5 győztes torta mindegyikét, valamint az idei különdíjas finomságokat. Ezzel a jótékonysági eseménnyel kezdődött az Alapítvány kéthetes programsorozata, melynek legnagyobb ingyenes családi rendezvénye az Egy Csepp Világnap lesz november 27-én, a BOK (SYMA) Csarnokban.
Mese akadályok nélkül
A Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című mesekönyv célja a gyermekek fogyatékosság és másság iránti érzékenységének korai fejlesztése. A publikálás mögött álló NEO Magyar Segítőkutya Egyesület a 2015-ös kiadás után újabb küldetésbe kezdett, és közösségi gyűjtést kezdeményezett, hogy az érzékenyítő mesekönyv audionarrált változata a vak- és gyengénlátó személyek számára térítésmentesen legyen elérhető. – A 44 oldalas könyv bemutatja a vakvezető, hallás- és mozgássérült, valamint személyi











Segíts, hogy mi is segíthessünk!
Támogasd az Igazgyöngy Alapítvány gyermekszegénység elleni programját! Adományodat a hátrányos helyzetű gyerekek alapvető gyógyszereinek vásárlására fordítjuk. Tudtátok, hogy a mélyszegénységben élő családokban mekkora gondot jelent a beteg gyerekek gyógyítása? Pénzhiány miatt még az alapvető élelmiszerek megvásárlása is gondot jelent a szülőknek, így a beteg gyerekek gyógyszereire sem jut semmi. Ezért sokkal gyakoribb a szövődmények kialakulása és az is előfordul, hogy a gyerekek kórházba kerülnek. Segítsetek az Igazgyöngynek, csupán pár ezer











Őrzők: Közösen a természet védelméért
A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Föld Barátai Európa „Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól. A kiállítás 2016. november 17-től látható az Országgyűlés Irodaházának aulájában, ezután pedig az ország több mint 15 helyszínén is megtekinthető lesz. A Magyar Természetvédők Szövetsége több mint száz környezet- és természetvédő szervezet közössége. Küldetése a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés megvalósulásának











Az egészséges táplálkozásról
A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete 2016. november 21-én foglalkozást szervez az egészséges táplálkozásról. A hétfői program előadója Czellahó László lesz, aki délelőtt 10 órakor kezdi meg előadását Salgótarjánban, a Rákóczi út 13. szám, I. emeleti Tanácstermében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Országos Karácsonyi Adománygyűjtés
A Roma Szeretetszolgálat rendszeresen, az év minden napján megpróbál segítséget nyújtani a rászorulóknak! Szeretetszolgálatunk felé naponta több száz megkeresés érkezik az ország minden területéről, ezért kérjük önöket, hogy amennyiben módjukban áll, támogassák munkánkat, hogy minél több rászoruló családnak tudjunk közös erővel segítséget nyújtani. Lassan megérkezik a Télapó, és jön a Karácsony! Sajnos a hátrányos helyzetű többgyermekes családoknak számos problémával kell megküzdeniük. Az ünnepek alatt sokszor az éhezéssel is szembe kell











Üveges hagyománytisztelet
Salgótarján. E két szóban tömören összefoglalható a lényege azon törekvéseknek, amelyek évek óta jellemzik a salgótarjáni székhelyű Öblösüveggyártás Hagyományápoló Egyesület tevékenységét. Annak érdekében alakultak és munkálkodnak, hogy őrizzék a tradíciókat s már a jelen, de még inkább a jövő nemzedékei számára is nyilvánvalóvá tegyék, hogy évtizedeken át mit jelentett a városi lét szempontjából ez az iparág és micsoda értékeket teremtett a tizenkilencedik század végéig visszavezethető s 2009-ben felszámolt termelő egység.











Az EMMI pályázati felhívása „Civil Információs Centrum” cím elnyerésére
Határidő: 2016. november 25. A magyar civil szektor nélkülözhetetlen szerepet tölt be a közjót szolgáló feladatok ellátásában, a különböző lakossági csoportok esélyegyenlőségének biztosításában, a társadalmi szolidaritás megerősítésében, az életminőség elemeinek biztosításában, a közéleti értékek fejlesztésében, a demokrácia kiteljesítésében. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 51. § (1) bekezdése szerint a társadalmi és civil kapcsolatok
Képzés civil szervezetek számára
Jelentkezzen a PwC Magyarország civil szervezetek számára meghirdetett ingyenes képzési napjára. A képzésen a részvétel díjmentes, de a helyszín befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött! Részletes program és jelentkezés ITT: https://pwc.qualtrics.com/jfe/form/SV_9YSXdVidWCkF6pD Forrás: beküldött hír (Forrás: www.civilhirugnokseg.hu)


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
