üdvözöljük a

Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ

weboldalán!

Aktualitások

featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Az OBH-ban feldolgozásra kerültek az elektronikus civil beszámolók

2016. június 30. napjáig több, mint 44 ezer beszámoló érkezett az OBH-ba elektronikus úton. A civil szervezetek nagy többsége idén is a leadási határidő előtti utolsó napokban küldte meg az éves tevékenységükről szóló beszámolóikat, azonban az előző évek tapasztalataiból okulva, az OBH felkészült a dömping érkezés fogadására.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Frissültek a civil szervezetek nyilvántartási eljárásaiban alkalmazott nyomtatványok

2016. július 1-jétől valamennyi nyomtatvány adattartalma módosult. Az új verziószámú nyomtatványok 2016. július 1. napjától váltak elérhetővé. Tájékoztatjuk. hogy az elektronikus kapcsolattartás keretében megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseinek megfelelő kialakítással 2016. július 1. napjától a polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási peres eljárásokban, valamint a csőd- és felszámolási eljárásokban, továbbá a civil szervezetek nyilvántartási eljárásaiban alkalmazott nyomtatványok frissítésre kerültek.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Átadták a Fővárosi Törvényszék Nádor utcai Ügyfélcentrumát

A Cégbíróság épületében a cégek mellett már a civil szervezetek és a cégnek nem minősülő egyéb szervezetek nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos ügyintézést együttesen végzik. 2016. június 30-án ünnepélyes keretek között adták át a Fővárosi Törvényszék Nádor utcai Ügyfélcentrumát, amely a negyedik korszerű információs bázis és ügyfélkiszolgáló tér a Törvényszékhez tartozó bíróságokon. A Cégbíróság épületében a cégek mellett már a civil szervezetek és a cégnek nem minősülő egyéb szervezetek nyilvántartását

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Norvégminta fesztivál – Civilek testközelben

Esemény időpontja: 2016. június 26. Helyszín: Dürlin Rendezvényház (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.) Június 26-án és 27-én a Dürlin Rendezvényházban és Budapest több pontján 80 változatos területen dolgozó hazai és külföldi civil szervezet mutatkozik be. A két nap alatt megtudhatjuk, mit tesznek a társadalomért a független társadalmi szervezetek, amelyek két napig számos élményszerű programmal várják a látogatókat. A fesztivál házigazdája Hajós András lesz.A Norvég Civil Támogatási Alap által több

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Digitális Világ

Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó és magánszemély. Digitális Világ – ingyen weboldal és mobil Applikáció, Windows10 Tablet, Laptop, PC Számítógép, Telefon, Grafika, Adwords-Facebook kampány pályázat. Pályázat zárás időpontja: 2016. július 08. (kérésre hosszabbítás) Bővebb információt az alábbi linken érhető el: http://www.cegpalyazat.hu/digitalis-vilag-ingyen-weboldal-es-mobil-applikacio-windows10-tablet-laptop-pc-szamitogep-telefon-grafika-adwords-facebook-kampany-palyazat/ (Forrás: www.nonprofit.hu)

Tovább olvasom »

Több mint 60 milliót kapnak a civilek a MagNet Banktól- 2 hét hosszabbítás!

A Közösségi Adományozási Program (KAP) rendelkezési időszaka 2 héttel került meghosszabbításra, hogy 77 civil szervezet részesülhessen abból a 63 millió forintból, amit a MagNet Bank ügyfelei osztanak szét az általuk kiválasztott civil szervezetekre leadott szavazataikkal. Minden eddiginél magasabb az idei programban szétosztható támogatási összeg, amit a Bank továbbra is a saját éves nyereségének 10%-ból ajánlj fel a pályázó szervezetek számára.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

A civil szervezetnél dolgozók boldogabbak, mint akik sok pénzt keresnek

Boldogabbak azok az emberek, akik egy civil szervezetnél dolgoznak, mint azok, akik a közszférában, vagy a magánszektorban. Írja mondja az Independent,  amely egy gazdaságpszichológiai folyóiratban (Journal of Economic Psychology) megjelent tanulmányt idéz. A kutatók azt is kiszámolták, hogy piacról élők akkor lennének annyira boldogok, mint a civil társaik, ha a mostaninál évente 27 ezer fonttal többet keresnének a piaci állásukkal. Ezzel szemben a civilek a piacinál jóval alacsonyabb fizetésükkel is meg vannak elégedve.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Honvédelem érdekében tevékenykedő katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatása

Határidő: 2016. július 04. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására. A pályázat célja A pályázat célja a honvédelem ügyét hitelesen népszerűsítő katonai hagyományőrző tevékenység támogatása. A támogatható tevékenységek A hazafias honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvényeken viselt, használt, a magyar hadtörténelem különböző korszakaira (preferáltan a reguláris haderőkre) jellemző, azt idéző katonai

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

A 2016.évi Zöld Forrás pályázat eredményei

A Földművelésügyi Minisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca ebben az évben 58 darab, a civil szervezetek által megálmodott, kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járul hozzá, ezzel segítve elő a Nemzeti Környezetvédelmi Programban megfogalmazott célok elérését. Az alábbi linken érhető el a pályázati döntés: http://www.kormany.hu/hu/dok?source=3&type=206#%21DocumentBrowse (Forrás: www.kormany.hu)

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Hankook Abroncsadományozás

Határidő: 2016. augusztus 12. A Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programot hirdet annak érdekében, hogy segítse azokat az országos és/vagy helyi hatókörű szervezeteket, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos szolgálatot végeznek.   A 2016-os Abroncsadományozási Program keretében a Társaság olyan kisebb alapítványok és egyesületek számára kíván segítséget nyújtani, amelyek méretükből fakadóan más módon nagyon ritkán és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz. A pályázat célja: alapítványi és egyesületi formában működő

Tovább olvasom »
featured image
Képzés
nogradicivilkozpont

Pályázatíró képzés a Budapesti Civil Információs Centrumban

A Budapesti Civil Információs Centrum idén is elindítja képzéssorozatát, melynek következő négy alkalma a Pályázatírás területét járja körül, két tudásszinten. A képzés fő célja: a pályázatírási technika és tudás elsajátítása, alapszinten a pályázati rendszerek használata, a fogalmak értelmezése, a pályázatírás formai és tartalmi követelményeinek való megfelelés, a költségvetés megtervezése és az elszámolások elkészítése. Haladó szinten a komplexebb hazai és EU-s pályázatok bemutatása, a pályázatok „szervezetre szabása”, a helyszíni ellenőrzésre való

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

EILEEN – projektpályázat

Határidő: 2016. június 30. Pályázatot hirdetnek az EILEEN-díj odaítélésére innovatív és ígéretes európai kezdeményezéseknek és projekteknek. Az athéni (Görögország) Enhancing Intercultural Learning in European Enterprises (Az interkulturális oktatás fejlesztése az európai vállalatokban, EILEEN) projekt keretében pályázatot hirdetnek az EILEEN-díj odaítélésére. A díjra innovatív és ígéretes európai kezdeményezésekkel és projektekkel lehet nevezni. Pályázhatnak személyek, vállalatok, állami vagy civil szervezetek, szakemberek és kutatók. A pályázat győztesei meghívást kapnak egy 2016. szeptember 9-én

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Védőháló a családokért

Pályázat alapítványok, egyesületek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok és nonprofit részvénytársaságok részére olyan programok megvalósítására, amelyek az általuk elérhető környezetben a családokat és a családok közösségeit erősítik. Az a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet igényelhet támogatást, amely a Felhívás közzétételének napját megelőzően székhellyel vagy telephellyel rendelkezik a kevésbé fejlett régiók egyikében (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, ÉszakMagyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl). A projekt keretében elvégzett tevékenységek megvalósítása csak a kevésbé fejlett régiókban történhet. A támogatás formája:

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Kibővült a civil szervezetek okiratsablonjainak köre

Az Országos Bírósági Hivatal a törvényszékekkel együttműködve dolgozta ki és tette közzé a bíróság honlapján folyamatosan elérhető okiratsablonokat, melyek a civil nyilvántartási eljárásokban történő alkalmazásuk révén jelentős segítséget nyújtanak az ügyfeleknek az egyes okiratok elkészítésében. Az eddigi sablonjaink  (egyesület, alapítvány, sportegyesület) most újabb, a szövetségre vonatkozó okiratsablonokkal egészültek ki. Emellett valamennyi szervezet vonatkozásában készült felügyelő bizottsági tagság elfogadására vonatkozó nyilatkozat minta is.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

„Ön választ, mi segítünk” pályázat

A  „Sakkozuk ki!” akciócsoport és  a Kistarján Egyesület közösen adott be egy szakmai tervet „Mesélő falak” címmel a Tesco  „Ön választ, mi segítűnk” pályázatára. Az első megmérettetést sikerrel vették és két másik szervezettel együtt bejutottak a mindent eldöntő szavazatgyüjtő II. fordulóba.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

EURÓPAI AKCIÓNAPOK A GYŰLÖLET ELLEN

Az EGT/Norvég Alapok szerte Európában közreműködnek az Európa Tanács gyűlöletbeszéd elleni ifjúsági kampányában. Ennek megfelelően az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap idehaza is jónéhány, közel 100 témába vágó civil akciót és projektet támogatott, például az Ebony Egyesület Összefogás a gyűlöletbűncselekmények ellen, Reményt a Gyermekeknek Egyesület Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen, Iskolakultúráért Egyesület: Velünk élő másság című projektjét vagy a Marom Klub Egyesület Népszínház karnevál elnevezésű akcióját. A No Hate Speech Mozgalom tevékenysége kiemelt akciónapok köré csoportosul, amelyek a gyűlölet egy-egy

Tovább olvasom »
adatbázisok

Adatbázisok

Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!

Tudástár

Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.

hírlevél archívum

Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.

Scroll to Top