üdvözöljük a

Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ

weboldalán!

Aktualitások

featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Cirkuszt az iskolákba!

A Magyar Zsonglőr Egyesület szakmai napot tart, mely a Cirkuszpedagógia lehetőségei az iskolában – Út a közösségi fejlesztéstől a közoktatásig címet viseli. A rendezvényt 2017. március 23-án, csütörtök délután tartják az INspirál Cirkuszközpontban. A zsonglőrködés testi és lelki fejlődésre gyakorolt pozitív hatását ma már senki nem kérdőjelezi meg. A nemzetközi és a magyarországi gyakorlat is számos alkalommal bizonyította, hogy hatékonyan fejleszti a motoros és a tanulási készségeket, a kognitív folyamatokat,

Tovább olvasom »

Közös ügy a tehetséggondozás!

Szécsény. A tehetséggondozás közös ügyünk! Ennek a gondolatnak a gyakorlati megvalósítására jött létre 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ, amely több formában is segíti a tehetség felismerését, fejlesztését, annak valóra váltását. Kiemelten foglalkoznak a tehetségek számára szervezett iskolán kívüli fejlesztőprogramokkal, a tehetséggondozó szakemberek képzésével, a tehetséggondozó műhely és mentor hálózat kiépítésével. A fiatalokat pályázati úton és egyéb formában segítik. Igen gazdag és színes a palettájuk, amelynek egyik

Tovább olvasom »

Chatszobában is érdeklődhetünk a Hospice ellátásról

A Nézőpontváltó Egyesület és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület együttműködésében létrehozott Chatszoba konzultációs szolgáltatás 2017. március 13-tól a http://nezopontvalto.hu/hu/fooldal oldalon érhető el. Mit jelent a hospice ellátás? Mi az a palliatív orvoslás? Hol érhető el a lakóhelyem közelében? Ki jogosult rá? Nem rákbeteg vagyok, én kérhetek-e hospice-ellátást? Szükségszerű velejárója-e a betegségnek a fájdalom és más kínzó tünetek? Hogyan enyhíthető? Hogyan kérhetek ellátást? Van házhoz jövő segítség? Kell-e érte fizetni? Mi az a

Tovább olvasom »

Bizonyították rátermettségüket!

A közelmúltban a Karancs Speciális Mentőszolgálat ifjú csapata, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének csapatával kiegészülve vett részt a cottbus-i Pückler Gimnáziumban a brandenburgi mentősök bajnokságán, amelyre már a Zeschdorfban megrendezett elsősegélynyújtó táborban szerzett tapasztalataikkal kiegészülve érkeztek meg. A nógrádi tanulók remekeltek az „életmentő” küzdelemben A megmérettetésen egy tesztlap kitöltésével, valamint öt helyszínen különböző szituációs feladatok megoldásával kellett megbirkózni a nógrádi diákoknak és külföldi ellenfeleiknek. A versengésen hat főből álló

Tovább olvasom »

„Művészet a művészetért!”

„L’art pour l’art – művészet a művészetért” címmel nem mindennapi kiállításnak adott helyet a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája galériája. A városi autista iskola tanulóinak és a 9. idegen nyelvi előkészítő A osztály diákjainak alkotásai egy kiállítótérben kerültek nagyközönség elé. A rendezvény megálmodói Sramkóné Pintér Katalin és Kirnerné Botka Judit tanárok voltak. Az autista iskolásokat Toldi Róbert, Sramkó Emese, Vidra Máté, Horváth Szilárd, Balázs Gábor, Petrezselyem Tamás

Tovább olvasom »

„Szeretem a matematikát”

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 1977-től hirdeti meg a Kalmár László matematikus nevét viselő országos versenyt, amelyet nemrégiben immár negyvenhatodik alkalommal rendeztek meg általános iskolák növendékei számára. A Kalmár László Matematikaverseny megyei fordulóján hatvanhárom diák – harmadikosoktól nyolcadik osztályosokig – mérhette össze matematikai tudását, akik a fenti mondatot bizonyosan gyakran ismételgetik, s akik az iskolai matekórákra sem félve ülnek be. A versenyzőknek nyilván efféle gondolatok sem kavarognak a fejükben tanulmányaik

Tovább olvasom »
Rendezvény
nogradicivilkozpont

III. Ifjúsági Jazz Tábor – Salgótarján

A Lélekpendítők Társasága, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és a Tehetségeket Segítő Egyesület a 33. Nemzetközi Dixieland Fesztiválhoz kapcsolódóan megszervezi a III. Salgótarjáni Ifjúsági Jazz Tábort. A 2017. május 2-7 között induló táborba várják azokat a 13-25 éves fiatalok jelentkezését, akik a jazz zene iránt érdeklődnek, akik hangszeren jól játszanak vagy énekelnek. Illetve, akik állami vagy alapítványi művészetoktatási intézményben tanulnak/tanultak. A tábor helyszíne: Salgóbánya, Medves Hotel. Részletes információ: www.lelekpenditok.hu, www.stkult.info,

Tovább olvasom »

Megjelentek a Falvak Kultúrájáért Alapítvány idei pályázatai

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány megjelentette a kulturális örökség ápolását, a hátrányos helyzetű térségek és társadalmi rétegek életminőségének fejlesztését, és a nemzet kulturális egyesítését, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolását szolgáló hét pályázatát. Nevezetesen az önállóan alapított Kultúra Lovagja cím, a Rainprecht Antal, az Együtt Európában és az Örökségünkért érmek adományozására, valamint az együttműködésben alapított Jókai-díj, Örökség serleg és a Felső-Tisza Völgye Minőségi Védjegy pályázatát. További részletek itt: http://www.alkotohazak.shp.hu/hpc/web.php?a=alkotohazak&o=2017__evi_palyazataink_eKN0 (Forrás: www-civilhirugynokseg.hu)

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Gézengúzokat támogattak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2016 év végén 40 millió forint összegű támogatásban részesítette a Gézengúz Alapítványt. Az összeget jelképesen dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár adta át az alapítvány budakalászi központjában dr. Schultheisz Judit orvosigazgatónak. Az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2012. óta már több mint 155 millió forint támogatást nyújtott a veleszületetten sérült csecsemők és kisgyermekek gyógyítása, rehabilitációja érdekében létrejött szervezet számára. Az államtitkárság támogatásával az alapítvány további

Tovább olvasom »

Pályázat a kreatív Európa és a kultúra program résztvevőinek

Az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pályázatot hirdet az EU Kreatív Európa programja, valamint a Kultúra keretprogram résztvevőinek a támogatási szerződésben előírt önrész meghatározott hányadának biztosítására. Pályázatot hirdet a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma az Európai Bizottság Kreatív Európa programja Európai együttműködési projektek és Európai platformok területei, valamint a Kultúra keretprogram 1.1 területe résztvevőinek a megítélt támogatásról szóló hatályosított szerződésben előírt szükséges önrész meghatározott hányadának biztosítására. A támogatásra a projektekben

Tovább olvasom »

Sóderbánya-tavi horgászok számvetése

Szécsény város egyik legnagyobb civil szervezete, a Petőfi Horgász Egyesület a napokban tartotta az elmúlt évet értékelő közgyűlését. A tagság először az elhunyt horgásztársakról emlékezett meg: Klcsó Jánosról, Zsidai Istvánról, Oláh Ferencről, Oravecz Istvánról, Tóth Jenőről, aki már az utóbbi években nem volt aktív tagja az egyesületnek, de korábban még a fegyelmi bizottság munkájában is részt vett, valamint Balla Árpádról, a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségének (HENOSZ) volt ügyvezető elnökéről.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

A tavasz virágai – kiállítás megnyitó és nőnapi köszöntés

Megnyílt a hagyományos tavaszköszöntő kézimunka kiállítás a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A Belvárosi Nőklub és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének közös programjának megnyitójára idén is sokan voltak kíváncsiak. A szervezők nevében Fekete Lászlóné köszöntötte a vendégeket és Stark Mária mutatta be a kiállítás különlegességeit, amelynek központjában ebben az évben a horgolt alkotások állnak, de új technikákkal készült munkák is helyet kaptak a tárlaton. A megnyitón részt vettek Salgótarján alpolgármesterei. A

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Pályázat nonprofit sportesemények megvalósításának támogatására

Határidő: 2017. április 06. Az Erasmus+ Program pályázata európai nonprofit sportesemények megvalósításának támogatására. A sportesemények megvalósítása során figyelembe veendő prioritások, célok: önkéntesség a sportban; társadalmi befogadás a sport révén; nemek egyenlősége a sportban; egészségvédő testmozgás; az európai sporthét megvalósítása. Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) Pályázati azonosító: EAC/A03/2016 Határidő: 2017.04.06. Keretösszeg: Az Eramus+ program sporttal kapcsolatos pályázati kiírásainak keretösszege 2017-ben összesen 31 800 000 EUR. EU hozzájárulás

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

A kutatás mindenkié 2017

A TNS Hoffmann Piac – és Közvéleménykutató Kft. társadalmi felelősségvállalása keretében pályázatot hirdet civil szervezetek számára, amelynek díja egy másfél millió forint összegű szabadon megválasztott témájú közvéleménykutatás lefolytatása. A pályázó szervezetektől a vizsgálni kívánt kérdések és a kutatási eredmények hasznosításának bemutatását várjuk. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a tervezett kutatás célját és az eredmények tervezett felhasználását, a szervezet rövid bemutatását, a kutatás során vizsgált témaköröket. A pályázat során nem elvárás

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Megalakult a Gyerekesély program szakmai tanácsadó testülete

A szakmai tanácsadó testület felügyeli a hátrányos helyzetű gyerekeknek és az őket nevelő családoknak segítő gyerekesély program előrehaladását, valamint a Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztését. A kezdeményezések a gyerekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozását célozzák az ország leghátrányosabb helyzetű területein, sokszínű, összerendezett, az esélyek hosszú távú növelését célzó beavatkozásokkal. A testület tagjait Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára köszöntötte, beszédében kihangsúlyozva, hogy a leghátrányosabb helyzetű

Tovább olvasom »

Kilencmilliárd forintos pályázat nyílik a női foglalkoztatás erősítésére

A nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében kilencmilliárd forintos pályázat indul Nők a családban és a munkahelyen címmel – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novák Katalin a Mindennapok Női Szemmel (Nőiszem) Egyesület és a Magyar Női Unió „Női lélek-nőként élek” című nőnapi konferenciáján elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázaton olyan projekteket támogatnak, amelyek hozzájárulnak a nők rugalmas foglalkoztatásához,

Tovább olvasom »
adatbázisok

Adatbázisok

Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!

Tudástár

Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.

hírlevél archívum

Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.

Scroll to Top